Szicíliára lassan ki lehet tenni a „megtelt” táblát, amint arról az Index is részletesen beszámolt a minap. Január óta több mint százezer bevándorló érkezett meg Olaszországba, a nyolcvanas évektől kezdve pedig fokozatosan beszivárogtak az afrikai bűnszervezetek is. Mint mondjuk a Vikingek, vagy a Fekete Bárd. A nigériaiak pedig, úgy tűnik, sokkal durvábban intézik az ügyeiket, mint a történelmi helyi erő, a szicíliai maffia.

Örömlányok várják a kuncsaftot Palermóban (fotó: VICE News)

Állati testrészek, hamu és vér. Ezek egy dzsudzsdu szertartás kellékei. A hiedelmekre és babonákra épülő, átkokkal és amulettekkel fűszerezett hitvilág igen népszerű Afrika nyugati területein. A dzsudzsu-hívő pedig nagyon is komolyan veszi a szertartásokat. Mondhatni véresen komolyan. A dzsudzsuban pedig minden játszik. Szemmel verés, megátkozás, ártó, gonosz és rossz szellemek.

De erről majd kicsit később. A jelenlegi helyzet kialakulásának oka ugyanis sokkal prózaibb. A bevándorlók Európába hozatala ugyanis hihetetlenül nagy biznisz. Az afrikai bűnszervezetek pedig stabilan kiépítették a hídfőállásaikat, végig a teljes útvonalon. És minden egyes állomáson leveszik a sápot az Európába igyekvő honfitársaiktól.

Az embercsempészek egyik kedvelt rekvirálási területe Nigéria, a tökéletes áldozat pedig fiatal és rossz anyagi kiáltásokkal rendelkezik. Az embercsempész pedig beígéri a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Mármint azt, ami Európában várja a betelepülőt. Sőt, még azt is bevállalja, hogy eljuttatja a delikvenseket az öreg kontinens partjaira. És elintéz mindent, ami ehhez kell: papírokat, útlevelet, repjegyet.

Ennek a szolgáltatásnak azonban ára van. A helyieknek pedig egy büdös buzgánya sem. De ez egyáltalán nem probléma. Mármint az emberkereskedő előadása szerint. Az Európába leszállított fiatalok ugyanis könnyen ledolgozhatják majd a tartozásukat. Mondjuk árurakodással, takarítással, hajvágással, ruhakészítéssel. Vagy valami más, becsületes elfoglaltsággal. Európába érve azonban hamar kiderül, hogy munkalehetőség valójában nemigen akad. Azaz, hogy mégis. Hiszen folyamatosan keresnek drogfutárokat. Ja, és persze prostituáltakat is.

Az arcát nem vállaló fiatalember korábban drogfutár volt (fotó: VICE News)

Újkori rabszolgaság

Az Olaszországba megérkező bevándorlók egy része tehát teljesen ki van szolgáltatva az őket ideszállító bűnszervezetnek. A nyelvet nem beszélik, és nem ismerik a helyi viszonyokat sem. Ezzel pedig nagyon könnyű visszaélni. Sokan keresnek nagyon jól például azon, hogy úgymond felebaráti segítséget nyújtanak frissen megérkezett honfitársaiknak. És mondjuk intéznek nekik Milánóba szóló buszjegyet. Ami valójában csak Rómáig jó. És töredékébe került annak, amit az embercsempész kért a jegyekért.

Az ilyen kisstílű lenyúlások azonban csak a kisebbik gond. A nagyobb problémát az olyan bevándorlók tömegei jelentik, akik a hatóságok látókörén kívül érkeznek meg a szigetre, eleve azzal a szándékkal, hogy kikerüljék a hivatalos útvonalat. A rendes munka lehetősége ugyanis ebben az esetben eleve kizárt, élni viszont mégiscsak kell valamiből. És sajnos nincs kolbászból a kerítés. Még Európában sem. Ráadásul ott a hatalmas pénzösszeg, amit az embercsempész visszakövetel. A bevándorlók egy része tehát munkába áll. Ha kell prostiként, ha kell drogfutárként. Ha kell, valamelyik bűnbanda tagjaként.

A VICE News a közelmúltban forgatott egy olyan fiatalemberrel, aki egyértelmű nemet mondott az őt megkörnyékező bandatagok ajánlatára. A határozott álláspont eredménye az lett, hogy az áldozatot fején elébb eltörtek egy borosüveget, majd fejszével próbálták meg jobb belátásra bírni. Végül sikerült elmenekülnie, de az eset után messze nem csak lelki hegeket hordoz majd egy életen át.

Mindez jól mutatja, hogy az afrikai bűnszervezetek nem válogatnak az eszközök közül. Sőt. A Szicíliai rendőrség tapasztalata szerint, az emberi életet érezhetően kevésbé tisztelik, mint a Cosa Nostra, a tradicionális helyi erő. Ettől eltekintve azonban egyelőre béke van a Fekete Bárd, a Vikingek és a maffia között. Az afrikaiak ugyanis egyfajta helypénzt, vagy ha úgy teszik: adót fizetnek azért, hogy használhassák a Cosa Nostra területeit. A sarkon drogot áruló suhanc vagy lányokat futtató strici tehát sok esetben már afrikai. A megtermelt bevétel jelentős része azonban továbbra is a maffia zsebébe érkezik. És ezzel így mindenki elégedett. Legalábbis egyelőre.

 Dzsudzsuval tartják sakkban a futtatott lányokat (fotó: MyAfricansAbroad)

Emberkereskedelem és dzsudzsu

Az viszont egyértelműen látszik, hogy az afrikai embercsempészek nem bízzák a véletlenre a sikert. A gazdasági kilátástalanság és a fizikai erőszak mellett ugyanis van még egy hathatós kényszerítőeszközük. A dzsudzsu. Az áldozatok jelentős része ugyanis elkötelezett dzsudzsu-hívő.

Az embercsempész és leendő áldozata tehát felkeresnek egy sámánt. Aki bemutat egy bizarr szertartást. Melynek során átkot helyez az Európába igyekvő bevándorlóra. Arra az esetre, ha az esetleg nem akarná betartani az adósság visszafizetésére tett ígéretét. Vagy be akarná mártani a hatóságoknál az őt hatalmában tartó stricit vagy bűnözőt.

A Szicíliába megérkező fiatal tehát nemcsak az éhhalált és a testi épségét kockáztatja. Hanem még a lelki üdvét is. Az égiek és a földiek között közvetítő dzsudzsu szellemek bosszúja ugyanis rettenetes lehet. És ez rosszabb, mint a drogfutárság. És rosszabb, mint a prostitúció.

Kisté

A baktérium neve Xylella fastidiosa és eredetileg Közép-Amerikában őshonos. Fő jellemzői, hogy meglepően agresszív, sokszor végzetes kimenetelű, és jelenleg nincs ismert ellenszere. Szerencsére az emberre nem veszélyes, az olajfákra és más haszonnövényekre azonban annál inkább. Kellő óvintézkedés hiányában akár teljesen kiirthatja az európai olívaültetvényeket.A betegséget terjesztő egyik kabócafaj (fotó: Wikipedia)

Apulia tartomány Olaszország dél-keleti részén található, ha úgy tetszik, ez a csizma sarka és sarkantyúja. Földrajzi elhelyezkedésénél fogva a napsütéses órák száma magas, ami nem csak a turisták körében teszi népszerűvé a régiót, de egyszersmind kedvez a mezőgazdaságnak is. Nem meglepő tehát, hogy jelentős a búza- és a szőlőtermesztés, a régió legfontosabb terméke azonban egyértelműen az olívaolaj. Épp ezért vált ki komoly aggodalmat az az új kórokozó, ami pár év leforgása alatt képes volt döbbenetes pusztításért vinni véghez a területen.

A Xylella fastidiosa valószínűleg fertőzött növények közvetítésével érkezett meg Costa Ricából, ahol a kórokozó őshonos. Olaszországban 2013-ban észlelték az első megbetegedéseket. A baktérium a fertőzött egyedekben a baktérium elzárja a víz és a tápanyag áramlását, aminek következtében a levelek barnulni, az ágak száradni kezdenek. Végső soron pedig – a fertőzés súlyosbodásával – akár teljesen elpusztulhat a fa. És a betegségnek jelenleg nincs ismert ellenszere.

2013. óta több mint egymillió növényt támadott meg a kórokozó, így az olasz kormány kénytelen volt drasztikus lépéseket foganatosítani. Az Európai Bizottsággal együttműködve kialakított terv lényege, hogy ki kell vágni az érintett egyedeket. Meg minden mást is a beteg fa 100 méteres körzetében. A cél: a fertőzött terület megtisztítása, illetve egy olyan pufferzóna kialakítása, ami megakadályozza, hogy a kórokozó tovább terjedjen észak felé.

Elszáradnak a levelek és a bogyók (fotó: EFSA)

A helyi gazdák többsége, érthető módon, nem támogatja az intézkedéscsomagot. Már csak azért sem, mert a többségük nem ért egyet a kutatók eredményeivel. Az OilveOil Times által megkérdezett gazda például úgy vélekedik, hogy nem a baktérium puszta jelenléte, hanem a déli területeken gazdálkodó nagyvállalatok hanyagsága, túltermelése okozza a tragédiát. Esetleg maguk a vegyipari cégek felelősek a fertőzésért, akik így akarják eladni a növényvédő szereiket.

Apulia főügyésze első körben engedett a gazdák nyomásának, és felfüggesztette a fák kidöntését célzó terv végrehajtását. Melynek következtében lemondott a projektet koordináló kormánymegbízott, az ügy pedig holtpontra jutott. Aztán az Európai Bizottság kilátásba helyezte, hogy ellenintézkedéseket foganatosít. A terv tehát most ismét életben van. A gazdák viszont továbbra is szkeptikusak.

Nem segíti a helyzetet, hogy az ültetvények felmérését végző tisztviselők részéről felmerült a hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja, és a közelmúltban eljárás indult több személy ellen is. Ráadásul sok esetben száz, vagy akár ezeréves fák kivágásáról van szó, az ügyet tehát a környezetvédők is árgus szemekkel figyelik. Mindemellett pedig nem teljesen egységes a tudósok véleménye sem. Sem ami a fertőzés terjedésének mechanizmusát, sem ami annak tényleges nagyságrendjét illeti. A helyzet tehát korántsem egyértelmű. Vagy egyszerű...

Fény az olajfasor végén

Ostuni környékén még egészségesek a fák.

Egy friss kutatás arra mutatott rá, hogy a Xylella fastidiosa terjesztésében jelentős szerepet játszik egy nálunk is viszonylag elterjedt kabócafaj. Az ún. tajtékos kabóca az állatvilág kiemelt ugróbajnoka: a mindössze fél-egy centiméteres rovar akár 60 centiméter magasra is képes felugrani. Ez pedig felülmúlja még a bolha teljesítményét is. Nem meglepő tehát a betegség gyors terjedése, tekintve az ún. vektor állat nagyfokú mobilitását.

Sikerült viszont azonosítani egy olyan ragadozó rovart, ami a tajtékos kabóca természetes ellensége, így alternatív növényvédőként esetleg bevethető. Ráadásul a fertőzéssel érintett területen rosszak az életfeltételei, azaz a kabócapopuláció kiirtását követően várhatóan ugyanúgy eltűnik az ebből a célból betelepített gyilkos rovarfaj is. Tehát nem okoz hosszú távú elváltozást a félsziget hagyományos ökorendszereiben.

Valami megoldást mindenképp találni kell, a Xylella fastidiosa ugyanis messze nem csak az olajfákat fenyegeti. A kórokozó különféle alfajai megtámadják, többek között, a csonthájas gyümölcsöket, a szőlőt, illetve a mediterrán vidékek jellegzetes növényét, a leandereket is.

Kisté

Carlo Kisvarday, azaz dr. Kisvárday Károly, zárai születésű patikus és Pio atya bizalmasa. Azé a Pio atyáé, akihez szülőhazájában ma is többen fohászkodnak, mint Szűz Máriához. De vajon milyen szál fűzte a magyar származású gyógyszerészt az olasz szentemberhez? És ki volt ez a Kisvárday, egyáltalán?

Kisvárday Károly és Pio atya (fotó: caccipoli.com; Leandro)

2000. január 20-án, a dél-olasz San Giovanni Rotondo városkában iskolába indul egy hétéves kisfiú. Matteo Colellát azonban már a délelőtt folyamán haza kell, hozzák a szülei. A gyermeknek láza van, és feltűnően rázza a hideg. Estére pedig tovább romlik az állapota. Kilenc körül már saját édesanyját sem ismeri fel, nem sokkal később pedig az intenzív osztályra viszik. A kezelések ellenére Matteo szíve másnap reggelre már csak 23-at ver percenként, a vérnyomása nem mérhető, ráadásul 9 szerve leáll, ami gyakorlatilag a klinikai halál állapota. Ahol pedig a tudomány tanácstalan, ott csak a hit marad...Matteo Colella egykori fényképe (fotó: cristianita.it)

A fiú édesanyja Pio atya sírjánál imádkozik, ahol egyszer csak furcsa jelenése lesz. Egy szakállas öreg szerzetest lát, aki két erős karjával segít lábra állni egy ágyban fekvő gyermeket. Ezzel egy időben pedig különös dolog történik a kómában fekvő Matteóval is. Álmában fehér szakállas, barna ruhás öregember keresi fel, akit három fényes angyal kísér. És a fiú nemsokára jobban lesz. A megmagyarázhatatlan rosszullét ugyanolyan megmagyarázhatatlan módon távozik, mint ahogyan érkezett. A fiú lassan teljesen rendbe jön, egy hónappal később pedig már újra iskolába mehet.

Ez az a hivatalos, az egyház által is elismert csoda, amely alapján II. János Pál pápa boldoggá, majd később szentté avatta Pietrelcinai Piót. A kapucinus barátot azonban már sokkal a halála előtt is csodák sora vette körül. Ezek közül talán legkézenfekvőbbek a stigmák: a szerzetes 31 évesen kapta meg a krisztusi sebeket, és nem sokkal a halála előttig viselte is azokat. A sebekből szivárgó vérnek pedig állítólag parfüm- vagy virágillata volt. Még misztikusabb volt az atya azon képessége, hogy egy időben két helyen legyen jelen. Az ún. bilokáció segítségével egy alkalommal állítólag meglátogatta a cellájában raboskodó Mindszenty bíborost is, és ezt az eseményt ma mozaik örökíti meg Pio kegytemplomában, San Giovanni Rotondóban.Pio atya meglátogatja Mindszentyt a cellájában (fotó: magyarkurir.hu)

A spriritualitás mellett viszont volt az atyának egy nagyon is földi küldetése is: egy olyan kórház létrehozása, ahol anyagi helyzettől függetlenül enyhülést nyerhetnek a betegek szenvedései. És ezen a ponton találkoztak össze Pietrelcinai Pio és Kisvárday Károly életútjai.

Egy zárai patikus

Kisvárday Károly korai életéről kevés információ áll a rendelkezésünkre. Vélhetően abban az időben született, amikor Zára (a mai Zadar) a Habsburg birodalomhoz tartozott. Pár évre rá viszont az Olasz Királyság része lett. És az is maradt egészen a második világháború utáni időszakig. Az azonban egyértelműen Kisvárday magyar származását támasztja alá, hogy a gyógyszerész ékezettel jegyezte a nevét.Kisvárday aláírása egy korabeli levelezőlapon (fotó: delcampe.it)

Az 1947-ben bekövetkező kommunista fordulat rosszul érintette a Kisvárdayakat, a család vagyona, azaz a gyógyszertár és több más ingatlan államosításra került. Kisvárday és felesége, Mária pedig úgy döntöttek, hogy hátrahagyják az új politikai rendszert és a Tito-féle Jugoszláviát. Nyakukba vették hát Európát, és éltek itt is, ott is. Egy szerencsétlen, azaz inkább, hogy szerencsés baleset következtében pedig eljutottak Pio atya kolostorába is.

Történt ugyanis, hogy Kisvárday gépkocsija egy alkalommal az Adriai-tengerbe zuhant. Méghozzá úgy, hogy a gyógyszerész ott ült a volán mögött. A patikus pedig utólag szentül meg volt győződve arról, hogy Pio atya járt közben az érdekében, és hogy a hullámsírból a kapucinus barát mentette ki. A házaspár tehát felkereste a szentembert, és nagyon hamar kiderült, hogy hasonlóan látják a világ dolgait. Pio atya pedig egyszer csak a következőket mondta Kisvárdaynak: „Csinálj itt otthont magadnak, mert szeretném, hogy a közelemben maradj. A közvetlen közelemben.”

A házaspár tehát telket vett, és arra házat épített. A kolostortól mindössze 100 méternyire. Kisvárday pedig a szerzetes által megálmodott kórház egyik alapítója, ezen felül pedig a projekt számvivője és a beérkező adományok kezelője lett. És tényleg Pio atya közvetlen közelében élte le az életét.

A szenvedés enyhítésének háza

A szívfájdítóan szép, de a múlt század derekán még nagyon is nyomorúságos megélhetést biztosító Gargano-félszigeten a semmiből nőtt ki Pio atya kezdeményezésére egy olyan intézmény, melynek célja pontosan az volt, hogy ellássa azokat a szegényeket, akiknek nem lett volna pénze se orvosra, se gyógyszerekre. A barát a „Szenvedés Enyhítésének Háza” nevet adta a kórháznak, melynek építése 1946-ban vette kezdetét. A szükséges telket három támogató bocsátotta az atya rendelkezésére, az első pénzbeli adományt pedig maga a barát ajánlotta fel, egy arany tízfrankos formájában.Épül a kórház első szárnya (fotó: caccipoli.com)

A példáját aztán sokan követték, többek között a brit újságírónő, Barbara Ward és férje, Robert Jackson ENSZ tisztviselő. Jackson Pio atya imáinak hatására vette fel a katolikus hitet, később pedig közbenjárt a szerzetes érdekében, és 400 millió lírás támogatást szerzett Pio projektje részére az Egyesült Államok Kongresszusától. De messze nem ő volt az egyetlen támogató.

A színtisztán adományokból épülő kórház első szárnya végül 1956. május 5-én nyitotta meg a kapuit, mindössze pár nappal Pio 69. születésnapja előtt. Az akkor 250 ágyas intézmény pedig azóta a sokszorosára nőtt, és már nemcsak kórház, de klinikák, kutatóintézetek, sőt, még egy öregek otthona is a központ részét képezi. A Szenvedés Enyhítésének Háza tehát az alapítók halálán túl is büszkén hirdeti az eltökéltség, az összefogás és az önzetlenség diadalát.A kórház mai látképe (fotó: capitanata.it)

A fentiek fényében pedig igazán szimbolikus, hogy a kapucinus barát szentté avatását pont egy olyan gyermek csodával határos, akarom mondani, csodás gyógyulása tette lehetővé, aki a szent választott otthonában, San Giovanni Rotondóban élt, és akinek az édesapja a mai napig a Pio-féle kórház orvosaként dolgozik.

Persze lehet, hogy mindez kicsit már túl kerek ahhoz, hogy csupán a véletlen műve legyen. A szintén igen népszerű II. János Pál pápa ugyanis lehet, hogy pont ezért választotta a szent nevéhez fűződő csodás történések közül éppen a dél-olasz Matteo esetét.

Kisté

Van egy mifelénk kevéssé ismert szicíliai édesség. Meg egy mifelénk kevéssé ismert dél-szicíliai város. Most pedig a kevéssé ismert utóbbiban elkészítették a valaha volt legnagyobbat a kevéssé ismert előbbiből. És hogy akkor számunkra mindez miért is érdekes? Hát, mert a cassata egy habos, gyümölcsös, ricottás ízcsoda. Mazara del Vallo meg egy végtelenül izgalmas történelmi város.

(fotó: Prima Pagina Mazara)

Kezdjük a rideg tényekkel. Múlt hétvégén elkészült a világ legnagyobb cassata-tortája, melyet a Guiness kirendelt képviselője is megerősített. A méretes desszertet mindössze hat óra leforgása alatt állította össze tíz mestercukrász, meg néhány cukrásztanonc. A rekordkísérletből aktív részt vállalhattak a rendezvény nézői is, akik – csekély 1 euró ellenében – nemcsak, hogy bekapcsolódhattak az előkészületekbe, de később meg is kóstolhatták a tortacsodát.

A végső mérlegelésnél 1,3 tonnát regisztráló süteményhez a készítők cirka 200 kg piskótatésztát és 800 kg ricottát használtak fel, melynek kisker ára feltehetőleg barátok közt is csillagászati. És akkor nem szóltunk a marcipánról, a kandírozott gyümölcsökről vagy a mézédes Marsala-borról. E felsorolás pedig hellyel-közzel le is rántotta a leplet a torta fő összetevőiről. Melyek talán már sejtetik, hogy a cassata tényleg hihetetlenül finom. És hogy egyetlen szelet sohasem elég. Agglegények készíthetik babpiskótával is, lelkes hobbicukrászoknak azonban inkább a piskótaalapos változatot javasoljuk. 

(fotó: Visit Sicily)

És hogy miért pont Mazara del Vallóban készült el a ricottás torták legnagyobbika? A kapocs a sziget mór múltjában keresendő. Mazara városa ugyanis az egykori Szicíliai Kalifátus egyik központi települése volt. Az óváros magját is az arabok építették ki, az egykori kaszba (vagy angolos írásmóddal: kasbah) pedig mind a mai napig fennmaradt. Sőt. A zegzugos utcákban ismét jelentősebb tunéziai kisebbség lakik.

Az elmúlt ezer év persze nem múlt el nyomtalanul a település felett. Érkeztek előbb a normannok, majd a franciák, a spanyolok... És mindenki épített valamit. Mazara óvárosában egymást érik a bizánci vagy barokk székesegyházak és templomok. Ezen kívül pedig van a városnak jellegzetesen olasz főtere és hangulatos folyópartja is. És akkor még nem is szóltunk a homokos strandokról... 

(fotó: Sky Scraper City)

Úgy gondolom tehát, hogy Mazara del Vallo mindenképp megér egy látogatást, ha a környéken járnak. És hogy mit gondolok a cassatáról?... Azt, hogy süssék meg!

Kisté

Az érsek magasra emel két üvegcsét, melyekben bordós, zselés anyag látható. A tömeg pedig lélegzetvisszafojtva figyel. Aztán kántálni kezdi a jól ismert varázsigét. És akkor megtörténik a csoda. Vagy nem történik meg. Ez viszont nagyon nem mindegy! Ugyanis négymillió ember sorsa a tét...(fotó: sangennaroedintorni.it)

A dél-olaszokat bensőséges, már-már barátinak mondható kapcsolat fűzi a szentjeikhez. Akiktől nem csak kérni lehet, de lehet velük alkudozni is. Ad abszurdum számon kérni, ha nem teljesül egy-egy kívánság vagy ima. Itáliában ugyanis tökéletesen megfér egymás mellett a babona, a miszticizmus és a keresztény hitvilág. Az emberek szívében és a keresztény templomokban egyaránt.

Ez a furcsa fatalizmus pedig talán sehol nincs annyira jelen, mint Nápolyban, a végletek városában. Ahol minden este a legdrágább márkákban lejt végig a Via Román a nápolyi elit, míg két utcával lejjebb tízezrek küzdenek a napi betevőért a Spanyol Negyed szűk sikátoraiban. Ahol a gyönyörű tengerpart, a lágy nápolyi muzsika és a Vezúv jól ismert sziluettje a háborítatlan béke és nyugalom érzetét kelti, miközben ugyanez a hegy képes lenne egyetlen pillanat alatt eltörölni mindazt, ami a tájat élhetővé teszi.

Egy ókeresztény mártír

Hasonló misztérium övezi a város védőszentjét is. Szent Januáriusz, vagy ahogy az olaszok hívják: San Gennaro, a 3. sz. végén élt, és a Nápolyhoz közeli Benevento püspöke volt. Pechjére azonban pont akkor volt keresztény pap, amikor Diocletianus császár nagyon nem nézte jó szemmel ezt. Januáriuszt tehát, több helyi keresztény vezetővel együtt, elfogták és halálra ítélték. Vadállatok általi halálra. Az ítéletet pedig a remek állapotban fennmaradt Pozzuoli amfiteátrumban kellett volna végrehajtani.

A vérengzés azonban elmaradt. A legenda szerint azért, mert a vadállatok meghunyászkodtak a szent előtt. A történészek szerint meg azért, mert a bíró nem ért rá részt venni a látványosságon. Így aztán Januáriuszt és társait szimplán csak lefejezték. Ráadásul pont abban a vulkáni kráterben, ahol tragikus módon egy torinói család három tagja veszítette nemrégiben életét.

A kéngőzben fürdő Solfatara-kráter (fotó: vulcanosolfatara.it)

A szent történetének izgalmas része viszont csak a kivégzés után kezdődik el igazán. Januáriusz egyik követője ugyanis – a források szerint egy Eusebia nevű nő – két ampullában felfogta a fejétől frissiben elválasztott szent vérét. A két ampullát pedig később az egyház gondjaira bízta. A szent vére így azóta is a katolikus egyház birtokában van, ráadásul egy olyan csoda központi eleme lett, ami egyrészt egyedülálló, másrészt évente többször megismétlődik, menetrend szerint.

Nem válik vízzé...

Januáriusz ampullában őrzött vére rendes esetben alvadt, azaz szilárd halmazállapotú. És ez így is van rendjén. A szent vére azonban időről-időre cseppfolyósodik. És nem is csak úgy akármikor. Hanem a személyéhez kapcsolódó évfordulók alkalmával. Azaz decemberben, május elején, illetve a szent hivatalos ünnepén, a pár nap múlva esedékes szeptember 19-én.

Ilyenkor persze mindig zsúfolásig megtelik a nápolyi dóm. Meg még a dóm közvetlen környéke is. Ami jól mutatja, hogy a nápolyi hívő életében milyen kiemelt szerepet játszik ez az ünnep. Meg azt is megmutatja, hogy milyen hatalmas a tét. Ha ugyanis – a közös imádság hatására – a vér hamar felbuzog és folyékonnyá válik, az azt jelenti: könnyű időszak vár a nápolyiakra. Ha azonban csak nehezen, vagy egyáltalán nem cseppfolyósodik, úgy jön a balsors, a gond, a tragédia.

A jól értesültek pedig már sorolják is, hogy milyen kataklizmákat jelzett előre a múltban az elmaradt csoda. 1939-ben például kitört a második világháború. 1973-ban kolerajárvány volt Nápolyban. Az 1980. évi földrengés pedig teljesen letarolta a közeli Irpinia települést.

A szent aggódva figyeli a nápolyiak mindennapjait (fotó: lettera43.it)

A tudomány közbeszól

A vér cseppfolyósodása amúgy nem csalás, nem ámítás. Nem lehet csak úgy „bekamuzni” a csodát. Az érsek ugyanis a szertartás elején, majd a szertartás végén is magasra emeli, és oldalra fordítja az ereklyetartót. Így pedig mindenki számára jól látható, hogy a vér mikor folyik, és mikor szilárd.

Ennek ellenére rendszeresen akad olyan tudós vagy kutató, aki a vér valódi jellege kapcsán új elmélettel áll elő. Luigi Garlaschelli kémikus például azt állítja, hogy az ampullák hidratált vas oxidot tartalmaznak, melynek megjelenése és viselkedése megegyezik a szent vérének tartott folyadékéval. Ez a vegyület ráadásul a korabeli körülmények között is könnyen előállítható volt.

Egy másik olasz kutató, Guiseppe Geraci pedig azt állítja, hogy az ampullákban tényleg vér van, viszont nincs az esetben semmi különleges. A megfelelő tárolóedény használata esetén ugyanis a saját vérét felhasználva is reprodukálni tudja a jól ismert halmazállapot-változást.

A csoda nyolc napig tart

A tudósok persze mondhatnak, amit akarnak, San Gennaro csodája rendíthetetlen alapkövét képezi a nápolyi öntudatnak. A cseppfolyóssá vált vér ráadásul nyolc teljes napig, azaz az ünnepségek végéig meg is őrzi folyékony állapotát, ily módon szolgáltatva további bizonyságot arról, hogy szeretett népére a szent mind a mai napig odafigyel.

Látjátuk feleim szümtükhel... a vér ismét megolvadt (fotó: Napoliurbanmedia)

Ezen felül azt sem lehet mondani, hogy a vér kiszámíthatóan, rendre leszállítaná az elvárt csodát. Jó példa erre a pápalátogatások esete. A híres ereklyét ugyanis időről-időre felkeresi Róma aktuális püspöke is. Ennek eredménye pedig legjobb esetben is csak vegyesnek mondható.

Januáriusz vére dokumentáltan cseppfolyóssá vált például 1848-ban, IX. Pius látogatása idején. Azóta viszont semmi. Pedig személyesen tette tiszteletét Nápolyban a nagyon népszerű lengyel származású pápa, II. János Pál is. Majd később az ő utóda, XVI. Benedek. A vér azonban szilárd állapotú maradt. Ami azt látszik alátámasztani, hogy nem maga a nápolyi papság idézi elő a csodát. Legalábbis nem tudatosan.

Jó hír viszont, hogy Ferenc pápa közelmúltban tett látogatása idején a vér félig már cseppfolyósodott, amint arra fel is hívta a szentatya figyelmét Nápoly regnáló érseke. A katolikus egyház tehát úgy tűnik, jó úton halad. Legalábbis Szent Januáriusz vérének útmutatása szerint.

Kisté

Filmbeillő körülmények között fogtak el a hétvégén egy ismert maffiavezért. A „milánói kokainkirályként” is ismert Rocco Morabito 23 éve élte a körözött bűnözők nehéz életét. Méghozzá nem is akárhogyan. Hanem egy fényűző dél-amerikai luxusvillában...

(fotó: index.hu)

Az ismert maffiavezért 1994-ben 30 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték bűnszervezetben való részvételért, illetve drogkereskedelemért. Morabito azonban úgy döntött, hogy a kiszabott szabadságvesztést inkább nem tölti le. Mint ahogy nemet mondott arra is, hogy a kalábriai bűnszervezet, a 'Ndrangheta bevett módszere szerint a dél-olasz hegyekben húzza meg magát, és ott várja ki, amíg elül a vihar.

A kokainkirály ehelyett külföldre szökött, bár a menekülése első időszakról a hatóságok egyelőre keveset tudnak. Az azonban bizonyos, hogy Morabito az utolsó tíz évet Uruguayban töltötte, hamis papírok és hamis személyiségazonosság leple alatt. Időközben pedig meg is házasodott: egy angolai származású, de magát portugál papírokkal igazoló nőt vett el, aki jelen idő szerint szintén a rendőrség vendégszeretetét élvezi

Morabito a letartóztatása után (fotó: The Telegraph)

A dél-olasz születésű Morabito elég fiatalon rákapott a dolce vita ízére. Az egyik 'Ndrangheta nagyfőnök unokaöccseként 25 évesen már Milánóban működött, ahol a klubélet és az illegális kokainpiac ismert figurája lett. Talán túlságosan is. Gyümölcsöző üzleti tevékenységére ugyanis egy idő után az olasz rendőrség is felfigyelt.

A most kiadott közlemény szerint a maffiavezér 1993-ban és 1994-ben aktív szervezője volt a Dél-Amerika és Olaszország közötti drogszállítmányoknak, illetve működésének köszönhetően több mázsa kokain érkezett meg az öreg kontinensre. Nem kizárható azonban az sem, hogy Morabito a menekülés évei alatt is a drogpiac aktív szereplője maradt. Ezt látszik alátámasztani az otthonában talált lőfegyver, a bűnöző 12 hitelkártyája és 13 mobiltelefonja, illetve a temérdek lefoglalt útlevélfotó.

A Morabito otthonában lefoglalt bizonyítékok (fotó: fanpage.it)

A kokainkirályt amúgy egy összehangolt nemzetközi rendőrségi akció keretében fogták el Uruguay fővárosában, Montevideóban. A hat hónapos akció során először Brazíliában keresték a menekültet, a nyomozás során azonban kiderült, hogy Morabito valójában Uruguayban él. Méghozzá nem is akárhol. Hanem Punta del Estén, amit nem véletlenül neveznek az uruguayi St. Tropez-nak. A keskeny félszigeten elhelyezkedő város a dél-amerikai állam legfelkapottabb üdülőhelye.

Punta del Este (fotó: linkedin.com)

Morabitónak okirat hamisítás és hamis személyazonosság vádjával kell az uruguayi bíróság elé állnia, ezt követően pedig átadják az olasz bűnözőt hazája rendőrségének. A maffiavezért amúgy egy banális hiba buktatta le: az egyik gyermekét nem a felvett álneve alatt, hanem a valódi nevét használva íratta be a helyi iskolába, az elsősök közé.

Kisté

Egyetlen hét leforgása alatt nyolc embert lőttek agyon Nápolyban és környékén nyár elején, nemrég pedig egy „darabolós” kettős gyilkosság borzolta ugyanitt a kedélyeket. A nyomozás még folyik, a hatóságok azonban egyértelműen azt valószínűsítik, hogy rivális bandák közti háborúskodás áll az emberölések hátterében. A bűncselekmények elkövetői nem mások, mint a Nápolyban egyre nagyobb teret nyerő bébibandák és bébifőnökök.

Jelenet a nápolyi szervezett bűnözés világát bemutató Gamorra c. filmből (fotó: movieplayer.it)

A nápolyi leszámolások kapcsán az olasz sajtóban egyre gyakrabban tűnik fel az angol „Baby Gang”, illetve „Baby Boss” kifejezés. Persze szó sincs arról, hogy az atrocitásokat ténylegesen csecsemők követnék el. A bébibanda és bébifőnök szókapcsolat mindössze arra utal, hogy egyre többször kerül huszon- vagy tizenévesek kezébe fegyver, vagy akár az irányítás egy adott bandán belül.

A folyamat hátterében az áll, hogy a nápolyi rendőrség az utóbbi években sikeresen lép fel a Camorra vezetőivel szemben. Így viszont sok esetben a lesittelt vagy éppen lelőtt korábbi keresztapa fiából lesz az új bandavezér. Ez a folyamat két komoly problémát vet fel. Az első, hogy felborul a korábbi egyensúly, és a konkurens bandák újból összecsapnak a területek feletti ellenőrzés megszerzéséért. A második pedig, hogy a tizen- vagy huszonéves bandatagok – talán éppen azért, hogy maguknak nevet és tiszteletet szerezzenek – jóval közvetlenebbül és kegyetlenebbül intézik az ügyeiket, mint az idősebb generáció.

A csendőrök lövésnyomokat keresnek Nápoly belvárosában (fotó: Diario di un cronista)

Olaszországban három „nagy múltú” alvilági szervezet van jelen: a kalábriai 'Ndrangheta, a szicíliai Cosa Nostra, illetve a Camorra, ami Nápolyban és Campania régióban működik. Míg azonban az előzőek alapvetően hierarchikus, szorosan szervezett csoportosulások, addig a Camorra esetében inkább csak klánok laza szövetségéről beszélhetünk. Így Nápolyban és környékén mindig is gyakoribb volt a bandák közti villongás, mint a többi déli tartományban. Az utóbbi időben pedig még kiélezettebbé vált a területek ellenőrzéséért folytatott háború. A terület kifejezés ez esetben pedig szó szerint értendő, hiszen jellemzően egy tényleges földrajzi terület, illetve az ott folyó drogkereskedelem felügyeletéért folyik a küzdelem.

A kábítószer ugyanis hatalmas biznisz. Ez abból is látszik, hogy a maffiózók gyermekei két marokkal szórják a pénzt. Legalább is a rehabilitációjukkal megbízott Jonathan Társaság információi szerint. A havi átlagbér többszörösét hagyják ott egy-egy szórakozóhelyen, és kizárólag felkapott divattervezők méregdrága ruháit veszik magukra. Mindemellett viszont sok esetben nem járnak iskolába, és nem is tanulnak meg olaszul. Egyedül az önálló nyelvként elismert nápolyi dialektust ismerik.

Egy bűnbanda vezetése viszont nem igényel speciális szaktudást. Legalábbis nem olyat, ami egy iskolában elsajátítható. Vannak viszont kipróbált módszerek. Ilyen például a stesa, azaz elfektetés. Az akció során robogós fegyveresek jelennek meg egy előre megbeszélt közterületen, majd elkezdenek a levegőbe lövöldözni. A cél, hogy a járókelők a földre vessék magukat – egyrészt félelmükben, másrészt így próbálva meg elkerülni a lövedékeket. A fegyveresek pedig lőnek mindenre: lakóházra, lámpaoszlopra, közlekedési táblára. Majd távoznak. Az akció alapvető célja a helyi lakosság megfélemlítése. Másrészt így jelzi az adott banda a konkurens csoportok felé, hogy meg tudja védeni a saját területét.

Helyszínelés egy „stesa” után (fotó: Pupia Campania)

Különösen nagy port vert fel tavaly szeptemberben az az eset, amikor a via Toledón kezdett el lövöldözni két fiatal. A via Toledo ugyanis a belváros legfelkapottabb utcája, amely a helyiek és a turisták körében egyaránt népszerű. Itt áll a nápolyi dóm és itt működnek az ismert helyi és nemzetközi márkák üzletei. Nem is szólva arról, hogy esténként ez a legforgalmasabb passeggiata útvonal. Öröm az ürömben, hogy pont ennek a frekventáltságnak köszönhető, hogy horogra akadt a két elkövető. Az esetet ugyanis rögzítette egy térfigyelő kamera.

Nem meglepő, hogy a bűncselekményt két fiatal, egy 18 és egy 23 éves, az Elia-klánhoz tartozó unokatestvér követte el. Azonban még ennél is fiatalabb, mindössze 16 éves volt az a bandavezér, akit pár hete fogtak el, és akinek az édesapja egy ideje már az olasz büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezi. A kiskorút két olyan gyilkosság miatt körözték, melyet egy évvel ezelőtt, még 15 évesen követett el. A bűncselekmény célja egyrészt a példastatuálás volt, másrészt a fiatal így akart megbüntetni két saját zsebre dolgozó bandatagot.

A hírhedt nápolyi Scampia-negyed (fotó: Metropolisweb)

Noha a klántagok közötti leszámolások nem jelentenek komolyabb veszélyt a Nápolyba érkező turistára nézve, egy-egy belvárosi stesa már elveheti a kedvét a Nápolyba készülő külföldinek. Az olasz hatóságok épp ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy elejét vegyék az ilyen lövöldözéseknek. Nápoly prefektusa a hadsereg segítségét kérte, a helyi rendőrség pedig megnövelt erőkkel felügyeli a békét és nyugalmat a belváros hangulatos sikátoraiban.

A fokozott fegyveres jelenét joggal tölti el jó érzéssel a Nápolyba érkező látogatót. És szerencsére igen valószínűtlen, hogy a turista valamilyen Camorra akció közepén találja magát. Ha azonban mégis stesa áldozataivá válnánk, akkor feküdjünk azonnal a földre, és koncentráljunk arra a tényre, hogy a hasonló támadások eleddig még egyszer sem követeltek emberéletet.

Kisté

Ne háborúzz, szeretkezz! De nem csak úgy akárhol. Hanem közterületen. Lehetőleg valamelyik közkedvelt turistalátványosság közvetlen közelében. Lehetőleg úgy, hogy még le is filmezzenek...

Új divathullám látszik végigsöpörni Itálián. Az elmúlt időkben nem múlik el hét anélkül, hogy ne borzolná a kedélyeket egy közterületen szeretkező és valaki által mobiltelefonnal megörökített pár.  A legfrissebb ilyen videót Sienában, a főtértől nem messze, egy sikátorban rögzítette egy járókelő. A felvételen egy falnak támaszkodó nő, valamint egy letolt nadrágos férfi hódol a testi élvezeteknek. A videó szalonképes változata itt tekinthető meg. Az eset pedig távolról sem minősül egyedinek.Június 28-án egy 27 éves nő és egy szemmel láthatóan kapatos, 34 éves férfi engedett a csábításnak úgy hajnal 3 óra körül, a Campania régióban található Casertában. És hogy mindezt honnan tudjuk? Őket is egy arra járó buktatta le, aki előbb felvette, majd az Interneten közkincsé tette a pikáns jelenetet.

A két begerjedt fiatal esetét rögzítette egy közeli biztonsági kamera is, melynek képei alapján azonosítani lehetett az amúgy a közelben lakó szemérmetlenkedőket. A párost egy hónapra kitiltották Caserta városából, ez azonban jelentéktelen szankció az elképzelhetően 5-től 30 ezer euróig terjedő pénzbüntetés mellett. Az eset amúgy egy UNESCO világörökségi helyszín, a Reggia di Caserta tőszomszédságában történt. A Bourbonok nápolyi ága által építtetett király palota a világ legnagyobb ilyen épülete.(Fotó: Corriere del Mezzogiorno)

Apropó Nápoly. Itt két hasonló eset is borzolta a közvéleményt a közelmúltban. Legutóbb egy parti sétányt ítéltek megfelelő helyszínnek a szerelmeskedők, pár nappal korábban pedig egy forgalmas téren, sokak szeme láttára került sor a nyílt színi szemérmetlenkedésre. Ennek megfelelően többeknek, több szemszögből is sikerült megörökítenie az esetet. Az egyik ilyen videó kitakart változata itt látható.

A felvételen egy – mint később kiderült, uruguayi – szőke, rövid hajú nő látszik, akinek épp orálisan tesz kedvére a partnere. Mindeközben pedig zajlik körülöttük a pezsgő nápolyi éjszakai élet. A pár közvetlen közelében italozó, beszélgető, hangoskodó fiatalok láthatók.

A hatóságok által később őrizetbe vett nő esetének pikantériája az, hogy mindez Nápoly történelmi belvárosának kellős közepén, a Piazza San Domenico Maggiorén történt. A turisták körében is népszerű téren áll a domonkos rend névadójának, Szent Domonkosnak az oszlopa, valamint a rendbeli szerzetesek által a 13. században emelt San Domenico Maggiore templom.

Kisté

Tudják, mikor menjenek Rómába? Majd ha piros hó esik!… Azaz pünkösdkor. Ilyenkor ugyanis tényleg esik. Ha nem is pont hó, de valami nagyon piros.

A Földközi-tenger vidékén sokfelé találunk ókori romokat. Ezek nagytöbbsége, a megnevezésükkel összhangban, tényleg eléggé romos, míg mások viszonylag jobb állapotban vészelték át az évszázadokat. Van azonban egyetlenegy épület, ami – bár szintén az ókorból származik – mégsem rom, hanem teljes, ép, egész. Egy Agrippa nevű consul emeltette még Krisztus születése előtt, majd Hadrianus császár építtette újjá i.sz. 125 körül.Ez a római Pantheon, ami az épületről elnevezett Piazza della Rotonda közepén áll, önmagában, egyedül. De persze nem ettől egyedülálló az épület. Hanem attól, hogy ezen a cirka 1,500 négyzetméternyi területen egyszerűen megállt az idő. És kétezer éve áll. Itt ugyanis nem kell megerőltetni a fantáziánkat, és nem kell néhány hevenyészett oszlopfő alapján képzelni el, hogy milyen is lehetett egykor az épület. Bőven elég, ha csak használjuk a szemünk. Ne is ácsorogjunk tehát idekint, hanem vegyük fel a turistatömeg ritmusát, és araszoljunk át a tekintélyes méretű gránitoszlopok alatt.

A bent elénk táruló látvány lenyűgöző és mégis otthonos. A kör alakú alaprajz ugyanis barátságos, családias hangulatot áraszt. A hatást csak fokozza, hogy a kupola közepén meghagyott nyíláson, az ún. oculuson át besüt a forró, kora nyári nap. Na, de álljunk meg egy szóra. Itt akkor lyukas a plafon? És mi lesz, ha elered az eső? Nos, akkor beesik. A templom kellős közepére. A padlóban elrejtett apró nyílások pedig elnyelik és elvezetik az esővizet. Felmosás megoldva, pont.A Pantheonban körös-körül színes márványokat, korinthoszi oszlopokat, illetve timpanonokat látunk, azaz olyan elemeket, melyeket a reneszánsz, a barokk és a klasszicista építészet is előszeretettel alkalmazott. A helyzet az, hogy nem is nagyon érződik a Pantheon valódi kora. Persze az ókor óta azért volt itt néhány változtatás. Kikerültek például a pogány istenségek faragott képmásai. Bekerült viszont Raffaello Sanzio, illetve két imádott király, II. Viktor Emánuel és I. Umberto síremléke.

De most már kérem, hogy hagyjuk abba az izgés-mozgást meg a fel-alá sétálgatást. Hiszen zavarjuk vele a pünkösdvasárnapi misét. Ami javában tart. A tömeg épp egy zsoltárt énekel. Melyik is ez? Ja persze… A pünkösdi himnusz: a Veni Spiritus Creator. Azaz a Teremtő lélek, jöjj közénk.És ebben a pillanatban megtörténik a csoda. Ugyanis vérvörös rózsaszirmok kezdenek hullani az égből, a kilencméteres, kerek nyíláson át. A tömeg pedig éljenez, integet, és közben mobiltelefonnal fotóz. (Hiába no, ez már egy ilyen modernkori csoda.) A virágzápor pedig megélénkül, majd lassan abbamarad. Ez pedig két dolgot jelent. Egyrészt, hogy a tetőn szorgoskodó tűzoltók zsákjaiból kifogyott a virág. Másrészt, hogy a szentmise hamarosan véget ér.

Az eredetileg „pogány” istenek (lásd: Vénusz és Mars) tiszteletére emelt Pantheont IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá a 7. sz. elején. És elképzelhetően az ő nevéhez fűződik a pünkösdi rózsaeső szokásának meghonosítása is. Ha viszont tényleg így van, akkor Rómában idestova bő ezerötszáz éve hull a vörös virágeső pünkösdvasárnapon…

Kisté

(fotók: romewise.com; broketourist.net; susanwrightphoto.com)

A Küklopsz-szigeteket első hallásra valahol a Maligán-fok és a Járda-szigetek környékén kezdeném el keresni. Azaz a legendák, a viccek, a képzelet világában. Pedig léteznek. És nem is csúnyák. Keletkezésük történetét pedig maga Homérosz énekelte meg…A küklopszok a görög mondavilágból, nem utolsó sorban pedig a középiskolai irodalomórákról ismert, mitikus lények. Küllemüket tekintve előnytelen megjelenésű (lásd: rusnya) óriások, egyetlen hatalmas szemmel a homlokuk közepén. Szerepük nem túl jelentős, kivéve, hogy egyikük összerúgta a patkót a nagy Odüsszeusszal is.

Itt persze elérkezünk a középiskolai irodalomórák egy másik kellemetlen, a mai napig sajgó pontjához. Ti. az eposzokhoz. De ezen most emelkedjünk felül. És idézzük fel a sztori fő elemeit.

Odüsszeusz, aki hazafelé hajózik Trója ostroma után, a küklopszok földjének közelében kiköt egy aprócska szigeten. Itt azonban nem talál mást, csak a sziklák közt legelésző vadkecskéket. Ezért aztán az embereivel átkel a szárazföldre is, ahol viszont rögvest a küklopszok egyikének fogságába esik.Ez önmagában talán még nem lenne akkora probléma, de kiderül, hogy az óriás kifejezett rajongója az emberhúsnak. Odüsszeusz tehát cselhez folyamodik. Barátságot színlelve leitatja a behemótot, majd megvakítja az eleve félszemű (ha nem is félkarú) óriást, és embereivel a hajójára menekül.

A szigetek története pedig valójában itt veszi kezdetét. A görög király ugyanis nem éri be annyival, hogy elvette a küklopsz szeme világát, illetve hogy szerencsésen megmenekült. Hanem még nekiáll hangosan csúfolódni is. A szörny pedig éktelen haragra gerjed, és hatalmas sziklákkal próbálja meg eltalálni a hullámokon ringatózó hajót.A sztori persze hepienddel végződik, hiszen Odüsszeusznak a haja szála sem görbül. A küklopsz által a vízbe hajigált sziklák viszont a mai napig őrzik a kaland emlékét. És ma is rögtön látszik, hogy melyik lehetett a vadkecskés sziget, illetve hogy hol landoltak a kövek, melyeket az óriás a vízbe dobott.

Így végül már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan. Mégpedig, hogy akkor melyik is ez a titokzatos föld, amely egykor a küklopszok birodalma volt. Hát kérem, ez nem más, mint Szicília. A Küklopsz-szigetek pedig a keleti part mentén, Aci Trezza városka közelében várják az Odüsszeusz nyomdokain ideérkező látogatót…

Kisté

(képek: plus.google.com; Mirko Chessari; greekmythology)