Az érsek magasra emel két üvegcsét, melyekben bordós, zselés anyag látható. A tömeg pedig lélegzetvisszafojtva figyel. Aztán kántálni kezdi a jól ismert varázsigét. És akkor megtörténik a csoda. Vagy nem történik meg. Ez viszont nagyon nem mindegy! Ugyanis négymillió ember sorsa a tét...(fotó: sangennaroedintorni.it)

A dél-olaszokat bensőséges, már-már barátinak mondható kapcsolat fűzi a szentjeikhez. Akiktől nem csak kérni lehet, de lehet velük alkudozni is. Ad abszurdum számon kérni, ha nem teljesül egy-egy kívánság vagy ima. Itáliában ugyanis tökéletesen megfér egymás mellett a babona, a miszticizmus és a keresztény hitvilág. Az emberek szívében és a keresztény templomokban egyaránt.

Ez a furcsa fatalizmus pedig talán sehol nincs annyira jelen, mint Nápolyban, a végletek városában. Ahol minden este a legdrágább márkákban lejt végig a Via Román a nápolyi elit, míg két utcával lejjebb tízezrek küzdenek a napi betevőért a Spanyol Negyed szűk sikátoraiban. Ahol a gyönyörű tengerpart, a lágy nápolyi muzsika és a Vezúv jól ismert sziluettje a háborítatlan béke és nyugalom érzetét kelti, miközben ugyanez a hegy képes lenne egyetlen pillanat alatt eltörölni mindazt, ami a tájat élhetővé teszi.

Egy ókeresztény mártír

Hasonló misztérium övezi a város védőszentjét is. Szent Januáriusz, vagy ahogy az olaszok hívják: San Gennaro, a 3. sz. végén élt, és a Nápolyhoz közeli Benevento püspöke volt. Pechjére azonban pont akkor volt keresztény pap, amikor Diocletianus császár nagyon nem nézte jó szemmel ezt. Januáriuszt tehát, több helyi keresztény vezetővel együtt, elfogták és halálra ítélték. Vadállatok általi halálra. Az ítéletet pedig a remek állapotban fennmaradt Pozzuoli amfiteátrumban kellett volna végrehajtani.

A vérengzés azonban elmaradt. A legenda szerint azért, mert a vadállatok meghunyászkodtak a szent előtt. A történészek szerint meg azért, mert a bíró nem ért rá részt venni a látványosságon. Így aztán Januáriuszt és társait szimplán csak lefejezték. Ráadásul pont abban a vulkáni kráterben, ahol tragikus módon egy torinói család három tagja veszítette nemrégiben életét.

A kéngőzben fürdő Solfatara-kráter (fotó: vulcanosolfatara.it)

A szent történetének izgalmas része viszont csak a kivégzés után kezdődik el igazán. Januáriusz egyik követője ugyanis – a források szerint egy Eusebia nevű nő – két ampullában felfogta a fejétől frissiben elválasztott szent vérét. A két ampullát pedig később az egyház gondjaira bízta. A szent vére így azóta is a katolikus egyház birtokában van, ráadásul egy olyan csoda központi eleme lett, ami egyrészt egyedülálló, másrészt évente többször megismétlődik, menetrend szerint.

Nem válik vízzé...

Januáriusz ampullában őrzött vére rendes esetben alvadt, azaz szilárd halmazállapotú. És ez így is van rendjén. A szent vére azonban időről-időre cseppfolyósodik. És nem is csak úgy akármikor. Hanem a személyéhez kapcsolódó évfordulók alkalmával. Azaz decemberben, május elején, illetve a szent hivatalos ünnepén, a pár nap múlva esedékes szeptember 19-én.

Ilyenkor persze mindig zsúfolásig megtelik a nápolyi dóm. Meg még a dóm közvetlen környéke is. Ami jól mutatja, hogy a nápolyi hívő életében milyen kiemelt szerepet játszik ez az ünnep. Meg azt is megmutatja, hogy milyen hatalmas a tét. Ha ugyanis – a közös imádság hatására – a vér hamar felbuzog és folyékonnyá válik, az azt jelenti: könnyű időszak vár a nápolyiakra. Ha azonban csak nehezen, vagy egyáltalán nem cseppfolyósodik, úgy jön a balsors, a gond, a tragédia.

A jól értesültek pedig már sorolják is, hogy milyen kataklizmákat jelzett előre a múltban az elmaradt csoda. 1939-ben például kitört a második világháború. 1973-ban kolerajárvány volt Nápolyban. Az 1980. évi földrengés pedig teljesen letarolta a közeli Irpinia települést.

A szent aggódva figyeli a nápolyiak mindennapjait (fotó: lettera43.it)

A tudomány közbeszól

A vér cseppfolyósodása amúgy nem csalás, nem ámítás. Nem lehet csak úgy „bekamuzni” a csodát. Az érsek ugyanis a szertartás elején, majd a szertartás végén is magasra emeli, és oldalra fordítja az ereklyetartót. Így pedig mindenki számára jól látható, hogy a vér mikor folyik, és mikor szilárd.

Ennek ellenére rendszeresen akad olyan tudós vagy kutató, aki a vér valódi jellege kapcsán új elmélettel áll elő. Luigi Garlaschelli kémikus például azt állítja, hogy az ampullák hidratált vas oxidot tartalmaznak, melynek megjelenése és viselkedése megegyezik a szent vérének tartott folyadékéval. Ez a vegyület ráadásul a korabeli körülmények között is könnyen előállítható volt.

Egy másik olasz kutató, Guiseppe Geraci pedig azt állítja, hogy az ampullákban tényleg vér van, viszont nincs az esetben semmi különleges. A megfelelő tárolóedény használata esetén ugyanis a saját vérét felhasználva is reprodukálni tudja a jól ismert halmazállapot-változást.

A csoda nyolc napig tart

A tudósok persze mondhatnak, amit akarnak, San Gennaro csodája rendíthetetlen alapkövét képezi a nápolyi öntudatnak. A cseppfolyóssá vált vér ráadásul nyolc teljes napig, azaz az ünnepségek végéig meg is őrzi folyékony állapotát, ily módon szolgáltatva további bizonyságot arról, hogy szeretett népére a szent mind a mai napig odafigyel.

Látjátuk feleim szümtükhel... a vér ismét megolvadt (fotó: Napoliurbanmedia)

Ezen felül azt sem lehet mondani, hogy a vér kiszámíthatóan, rendre leszállítaná az elvárt csodát. Jó példa erre a pápalátogatások esete. A híres ereklyét ugyanis időről-időre felkeresi Róma aktuális püspöke is. Ennek eredménye pedig legjobb esetben is csak vegyesnek mondható.

Januáriusz vére dokumentáltan cseppfolyóssá vált például 1848-ban, IX. Pius látogatása idején. Azóta viszont semmi. Pedig személyesen tette tiszteletét Nápolyban a nagyon népszerű lengyel származású pápa, II. János Pál is. Majd később az ő utóda, XVI. Benedek. A vér azonban szilárd állapotú maradt. Ami azt látszik alátámasztani, hogy nem maga a nápolyi papság idézi elő a csodát. Legalábbis nem tudatosan.

Jó hír viszont, hogy Ferenc pápa közelmúltban tett látogatása idején a vér félig már cseppfolyósodott, amint arra fel is hívta a szentatya figyelmét Nápoly regnáló érseke. A katolikus egyház tehát úgy tűnik, jó úton halad. Legalábbis Szent Januáriusz vérének útmutatása szerint.

Kisté