Nápolytól délre

Az olasz szent és a magyar gyógyszerész

2017. október 20. - nápolytól_délre

Carlo Kisvarday, azaz dr. Kisvárday Károly, zárai születésű patikus és Pio atya bizalmasa. Azé a Pio atyáé, akihez szülőhazájában ma is többen fohászkodnak, mint Szűz Máriához. De vajon milyen szál fűzte a magyar származású gyógyszerészt az olasz szentemberhez? És ki volt ez a Kisvárday, egyáltalán?01_3.jpg

Kisvárday Károly és Pio atya (fotó: caccipoli.com; Leandro)

 

2000. január 20-án, a dél-olasz San Giovanni Rotondo városkában iskolába indul egy hétéves kisfiú. Matteo Colellát azonban már a délelőtt folyamán haza kell, hozzák a szülei. A gyermeknek láza van, és feltűnően rázza a hideg. Estére pedig tovább romlik az állapota. Kilenc körül már saját édesanyját sem ismeri fel, nem sokkal később pedig az intenzív osztályra viszik. A kezelések ellenére Matteo szíve másnap reggelre már csak 23-at ver percenként, a vérnyomása nem mérhető, ráadásul 9 szerve leáll, ami gyakorlatilag a klinikai halál állapota. Ahol pedig a tudomány tanácstalan, ott csak a hit marad...02_4.jpgMatteo Colella egykori fényképe (fotó: cristianita.it)

 

A fiú édesanyja Pio atya sírjánál imádkozik, ahol egyszer csak furcsa jelenése lesz. Egy szakállas öreg szerzetest lát, aki két erős karjával segít lábra állni egy ágyban fekvő gyermeket. Ezzel egy időben pedig különös dolog történik a kómában fekvő Matteóval is. Álmában fehér szakállas, barna ruhás öregember keresi fel, akit három fényes angyal kísér. És a fiú nemsokára jobban lesz. A megmagyarázhatatlan rosszullét ugyanolyan megmagyarázhatatlan módon távozik, mint ahogyan érkezett. A fiú lassan teljesen rendbe jön, egy hónappal később pedig már újra iskolába mehet.

 

Ez az a hivatalos, az egyház által is elismert csoda, amely alapján II. János Pál pápa boldoggá, majd később szentté avatta Pietrelcinai Piót. A kapucinus barátot azonban már sokkal a halála előtt is csodák sora vette körül. Ezek közül talán legkézenfekvőbbek a stigmák: a szerzetes 31 évesen kapta meg a krisztusi sebeket, és nem sokkal a halála előttig viselte is azokat. A sebekből szivárgó vérnek pedig állítólag parfüm- vagy virágillata volt. Még misztikusabb volt az atya azon képessége, hogy egy időben két helyen legyen jelen. Az ún. bilokáció segítségével egy alkalommal állítólag meglátogatta a cellájában raboskodó Mindszenty bíborost is, és ezt az eseményt ma mozaik örökíti meg Pio kegytemplomában, San Giovanni Rotondóban.03_3.jpgPio atya meglátogatja Mindszentyt a cellájában (fotó: magyarkurir.hu)

 

A spriritualitás mellett viszont volt az atyának egy nagyon is földi küldetése is: egy olyan kórház létrehozása, ahol anyagi helyzettől függetlenül enyhülést nyerhetnek a betegek szenvedései. És ezen a ponton találkoztak össze Pietrelcinai Pio és Kisvárday Károly életútjai.

 

Egy zárai patikus

 

Kisvárday Károly korai életéről kevés információ áll a rendelkezésünkre. Vélhetően abban az időben született, amikor Zára (a mai Zadar) a Habsburg birodalomhoz tartozott. Pár évre rá viszont az Olasz Királyság része lett. És az is maradt egészen a második világháború utáni időszakig. Az azonban egyértelműen Kisvárday magyar származását támasztja alá, hogy a gyógyszerész ékezettel jegyezte a nevét.04_3.jpgKisvárday aláírása egy korabeli levelezőlapon (fotó: delcampe.it)

 

Az 1947-ben bekövetkező kommunista fordulat rosszul érintette a Kisvárdayakat, a család vagyona, azaz a gyógyszertár és több más ingatlan államosításra került. Kisvárday és felesége, Mária pedig úgy döntöttek, hogy hátrahagyják az új politikai rendszert és a Tito-féle Jugoszláviát. Nyakukba vették hát Európát, és éltek itt is, ott is. Egy szerencsétlen, azaz inkább, hogy szerencsés baleset következtében pedig eljutottak Pio atya kolostorába is.

 

Történt ugyanis, hogy Kisvárday gépkocsija egy alkalommal az Adriai-tengerbe zuhant. Méghozzá úgy, hogy a gyógyszerész ott ült a volán mögött. A patikus pedig utólag szentül meg volt győződve arról, hogy Pio atya járt közben az érdekében, és hogy a hullámsírból a kapucinus barát mentette ki. A házaspár tehát felkereste a szentembert, és nagyon hamar kiderült, hogy hasonlóan látják a világ dolgait. Pio atya pedig egyszer csak a következőket mondta Kisvárdaynak: „Csinálj itt otthont magadnak, mert szeretném, hogy a közelemben maradj. A közvetlen közelemben.”

 

A házaspár tehát telket vett, és arra házat épített. A kolostortól mindössze 100 méternyire. Kisvárday pedig a szerzetes által megálmodott kórház egyik alapítója, ezen felül pedig a projekt számvivője és a beérkező adományok kezelője lett. És tényleg Pio atya közvetlen közelében élte le az életét.

 

A szenvedés enyhítésének háza

 

A szívfájdítóan szép, de a múlt század derekán még nagyon is nyomorúságos megélhetést biztosító Gargano-félszigeten a semmiből nőtt ki Pio atya kezdeményezésére egy olyan intézmény, melynek célja pontosan az volt, hogy ellássa azokat a szegényeket, akiknek nem lett volna pénze se orvosra, se gyógyszerekre. A barát a „Szenvedés Enyhítésének Háza” nevet adta a kórháznak, melynek építése 1946-ban vette kezdetét. A szükséges telket három támogató bocsátotta az atya rendelkezésére, az első pénzbeli adományt pedig maga a barát ajánlotta fel, egy arany tízfrankos formájában.06.jpgÉpül a kórház első szárnya (fotó: caccipoli.com)

 

A példáját aztán sokan követték, többek között a brit újságírónő, Barbara Ward és férje, Robert Jackson ENSZ tisztviselő. Jackson Pio atya imáinak hatására vette fel a katolikus hitet, később pedig közbenjárt a szerzetes érdekében, és 400 millió lírás támogatást szerzett Pio projektje részére az Egyesült Államok Kongresszusától. De messze nem ő volt az egyetlen támogató.

 

A színtisztán adományokból épülő kórház első szárnya végül 1956. május 5-én nyitotta meg a kapuit, mindössze pár nappal Pio 69. születésnapja előtt. Az akkor 250 ágyas intézmény pedig azóta a sokszorosára nőtt, és már nemcsak kórház, de klinikák, kutatóintézetek, sőt, még egy öregek otthona is a központ részét képezi. A Szenvedés Enyhítésének Háza tehát az alapítók halálán túl is büszkén hirdeti az eltökéltség, az összefogás és az önzetlenség diadalát.05.jpgA kórház mai látképe (fotó: capitanata.it)

 

A fentiek fényében pedig igazán szimbolikus, hogy a kapucinus barát szentté avatását pont egy olyan gyermek csodával határos, akarom mondani, csodás gyógyulása tette lehetővé, aki a szent választott otthonában, San Giovanni Rotondóban élt, és akinek az édesapja a mai napig a Pio-féle kórház orvosaként dolgozik.

 

Persze lehet, hogy mindez kicsit már túl kerek ahhoz, hogy csupán a véletlen műve legyen. A szintén igen népszerű II. János Pál pápa ugyanis lehet, hogy pont ezért választotta a szent nevéhez fűződő csodás történések közül éppen a dél-olasz Matteo esetét.

 

Kisté

A bejegyzés trackback címe:

https://napolytoldelre.blog.hu/api/trackback/id/tr9613045622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.10.21. 15:11:50

A hit és a bizalom valóban, valódi csodákra tesz képesé bennünket. .
süti beállítások módosítása