Hallottak már a nyári Mikulásról? És a májusiról?... Pedig ez nem vicc, és nem is áprilisi tréfa. (Se nem májusi.) Hanem hivatalos Mikulás-ünnep. A tavasz kellős közepén...

A napokban, egész pontosan május 9-én tartják Szent Miklós püspök ünnepét a dél-olaszországi Bariban. Ami rendben is lenne, ha a népszerű szent valahol ezen a környéken teljesített volna papi szolgálatot. De nem ez a helyzet. Szent Miklós ugyanis a mai Törökország területén, egy görög családban látta meg a napvilágot Kr.u. 270 körül.

A szüleit idejekorán elveszítő gyermeket nagyrészt püspök nagybátyja nevelte fel. Így nem meglepő, hogy a vallás iránt már korán komoly érdeklődést mutató Miklós papnak állt, majd később Müra város püspöke lett (ma: Demre, Törökország). Ebbéli minőségében 325-ben részt vett az I. niceai zsinaton is, ahol állítólag megütött egy vele ellentétes nézeten lévő papot.Mürai Szent Miklós (fotó: a szerző)

Népszerűségét persze nem ennek a ténynek, hanem legendás bőkezűségének és adakozó kedvének köszönheti. A források szerint Miklós tehetős szülők gyermeke volt, örökölt vagyonát pedig elosztogatta a szegények és a rászorulók között. Különösen népszerű az a történet, mely szerint egy elszegényedett nemesember arra az elhatározásra jutott, hogy örömlánynak adja saját három gyermekét, mert nem tud nekik kellő hozományt biztosítani. Értesülvén az esetről, Miklós az éj leple alatt arannyal teli erszényt dobott be az ablakon, melynek köszönhetően mégiscsak sikerült a legidősebb lányt kiházasítani. A szent később ugyanígy segítette a középső és a kisebbik lány férjhezmenetelét is.

Ilyen és hasonló, sok esetben gyermekekhez köthető jótettek és csodák alapozták meg az egykori mürai püspök kultuszát. És ezek nyomán alakult ki a nyugati kereszténység országaiban ma is élő népszokás, mely szerint Szent Miklós az éj leple alatt ajándékokkal örvendezteti meg a kisgyermekeket.

Egy szent, öt sírhely

Miklós Mürában hunyt el, 343. december 6-án. Szülővárosának székesegyháza pedig már a VI. században komoly zarándokhelynek számított. Az 1080-as évek elején azonban I. Alexiosz bizánci császár egy időre kénytelen volt átengedni kis-ázsiai területeit, így Müra a szeldzsuk törökök befolyása alá került.

A politikai kavarodást kihasználva 1087-ben Bari városából érkező tengerészek jelentek meg Mürában azon hátsó szándéktól vezérelve, hogy úgymond biztos helyre menekítsék, azaz, hogy ellopják a sírból a szent ember földi maradványait. Sikerült is szemfülesen magukhoz venni Miklós csontjait, és azokkal május 9-én dicsőségesen bevonultak szülővárosukba.

Mint azonban utóbb kiderült, a dél-olasz hajósok nem végeztek alapos munkát. Hátrahagyták ugyanis a szent maradványainak kisebbik felét. Ez utóbbiért pedig bő tíz évvel később bejelentkeztek egy másik városállam tengerészei. Ezúttal a velenceiek… Akik szintén sikerrel jártak, és a zsákmányolt ereklyét az eleve a püspök nevét viselő San Nicolò di Lido templomban helyezték el.Az üresen tátongó mürai sír (fotó: wikipedia.org)

Így állt elő az a helyzet, hogy a szép emlékű szentnek ma három sírhelye van. Egy Mürában, egy Bariban, egy pedig Velencében. És akkor még nem szóltunk egy ír legendáról. Mely szerint az egykori Miklós püspök földi maradványait a keresztes háborúkból hazatérő normann lovagok hozták el Írországba a XII. század derekán. A Jerpoint Park temetőben a mai napig megtekinthető a szent vélelmezett, amúgy szemmel láthatóan nagyon régi, faragott sírköve.

De csavarjuk még egyet a történeten... Tudósok egy csoportja pár éve arra a következtetésre jutott, hogy megtalálták Szent Miklós valódi sírhelyét, méghozzá a török partok mellett található apró Gemiler-szigeten. A feltárt romok tényleg azt látszanak alátámasztani, hogy a IV-V. században Miklós emlékének szentelt zarándokhely működött ezen a helyen. Ez azonban szerencsére nem zárja ki a Bariban (illetve Velencében) őrzött csontok eredetiségét. A kutatók elmélete szerint ugyanis a maradványokat az arabok betörésétől félve menekítették át a mürai székesegyházba, Kr. u. 650 körül.

Május és manna

Szent Miklós ereklyéinek elsődleges, a Vatikán által is elismert őrzőhelye tehát a dél-olasz régióközpont, Bari. A városba és a szent tiszteletére emelt székesegyházba pedig szünet nélkül érkeznek a zarándokcsoportok, ily módon igazolva, hogy az egykori ereklyeszerző vállalkozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az altemplomban gyakran akkora a tömeg, hogy még egy rózsafüzért sem lehet leejteni.A szent szobrát hatalmas tömeg kíséri Bariban (fotó: www.stnicholascenter.org)

Bari városában a dicső hazaérkezés napján, azaz május 9-én tartják a város védőszentjének ünnepét. Ilyenkor természetesen előkerül a székesegyházban őrzött Miklós-szobor, és körmenetben járja végig a belváros utcáit, sőt részt vesz egy rövid hajóúton is. Az ünnepség talán legizgalmasabb pillanata mégis az, amikor a székesegyház vezető papja begyűjti a sírból azt a mannát, ami állítólag Szent Miklós csontjaiból szivárog folyamatosan. Az átlátszó, és az „orrtanúk” által rózsaillatúnak mondott folyadéknak csodatevő hatást tulajdonítanak.

Mások páralecsapódást vagy felszivárgó tengervizet sejtenek a jelenség mögött, az azonban bizonyított tény, hogy minden évben képződik bő fél liter folyadék a csontok körül. Ha pedig hihetünk a krónikáknak, akkor ez a jelenség ismert volt már Müra katedrálisában is, sőt a mürai szerzetesek is mutattak a csontokból gyűjtött mannát a sírt később kifosztó tengerészeknek.

Ez tehát a Mikulás, azaz Mürai Szent Miklós rövid története, bár meg kell jegyezzük, hogy a dél-olaszok nem ezen a néven ismerik az egykori görög püspököt. A szent neve errefelé, nem meglepő módon: San Nicola di Bari…Szertartás Szent Miklós kriptája előtt (fotó: sentiericone.it)

Kisté

A robbanóanyagokkal megrakott kocsit a főtéren állítják le. Pont a dóm előtt. Aztán mindenki elfoglalja a helyét. És vár. A templomban a szentmise lassan véget ér. Félreverik a harangokat, a nép kifelé tódul. Ez a megbeszélt pillanat. Belobban a kanóc, és a kocsit vörös lángnyelvek borítják el… Szerencsére szó sincs terrortámadásról. Ez ugyanis egy ősi firenzei népszokás.(fotó: toctocfirenze.it)

A Scoppio del Carro, azaz a kocsi felrobbantása több évszázadra visszatekintő húsvéti hagyomány Firenzében, a toszkán fővárosban. A kocsit persze ne úgy tessék elképzelni, mint négykerekű, Otto-motoros, lépcsős hátú gépjárművet. Ez ugyanis egy több mint ötszáz éves, három emelet magas, amúgy művészien kimunkált, kerekeken guruló monstrum, amit direkte erre a célra építettek. És minden évben csak húsvét vasárnap vesznek elő.

Egy ezeréves hagyomány

A népszokás eredete az első keresztes háború idejére, azaz az 1100. év környékére nyúlik vissza. A legenda szerint egy firenzei ifjú, a Pazzi család sarja volt az első lovag, aki felért a keresztesek által ostromolt Jeruzsálem várfalára. Bátor tettéért a Szent Sír-templomból zsákmányolt három darab tűzkő lett a jutalma, melyeket annak rendje és módja szerint haza is hozott szeretett Toszkánájába. A köveket eredetileg a családi kúriában, azaz a Pazzi-palotában őrizték, az elmúlt kétszáz évben viszont már a középkori Szent Apostolok templom volt az otthonuk.

Ennek megfelelően itt veszi kezdetét a húsvéti népünnepély. A helyi plébános, az ősi kövek segítségével lángra lobbantja a szent tüzet, amely azután – égő széndarabok formájában – felkerül a már odakint várakozó ünnepi kocsira. Ezt tavaszi virágkoronát viselő ökrök vontatják át a Dóm térre. A nyomában zenészek, dobosok, zászlódobálók vonulnak. A menetet korabeli viseletbe, illetve díszegyenruhába öltözött polgárok és városi elöljárók teszik teljessé. Azaz pontosabb, ha úgy fogalmazunk: színesítik. A menet ugyanis igencsak tarka. A szó legszorosabb értelmében.(fotó: wikimedia.org)

Füst, szikrák, durrogtatás

A kocsit a főtéren, a dóm és a keresztelőkápolna között állítják le, a lángot pedig ünnepélyesen beviszik a székesegyházba. A szentmise végén, a Gloria in Excelsis dallamaira, a szent tűz segítségével gyújtják meg a Colombinát, ami az agárversenyeken használt műnyúlhoz hasonlatos mechanikus galamb. A firenzei püspök által útjára indított műmadár azután végigszáguld a székesegyházban kifeszített dróton, majd kirepül a templomkapun, és begyújtja az ünnepi kocsin elhelyezett tűzijátékokat.

A kordély hosszú perceken keresztül köpi a színes füstöt, puffogtatja a petárdákat, és lövi a fényes rakétákat az ég felé. Mindezt a tömeg hangos támogatása mellett. Az eseményt szemmel láthatólag nagyon várják és élvezik nem csak a turisták, de az ünneplő firenzeiek, és a tarka madártollakban pompázó városi tisztviselők is. Az egyszeri utazó pedig áll a sokadalom közepén, és próbál valahogy átlátni a fejek és az égnek emelt mobiltelefonok fölött, között, alatt. Egy pillanatra pedig befészkeli magát a fejébe egy keserédes gondolat. Hogy de szép is lenne, ha ehhez hasonló rendezvényekben merülne ki minden vallási indíttatású robbantgatás…(fotó: darionardella.it)

Firenze és ünnepek

Bár a húsvét és a nagyhét kiemelt ünnepnek számít Olaszország szerte, három dologban biztosan nem csalódik a látogató, ha Firenzében tölti a húsvét vasárnapot. Vagy bármilyen ünnepet. Ez a három dolog ugyanis garantáltan végigkíséri majd az egész utazást.  Az első: a látnivalók. A reneszánsz szülőhelyének építészetével és műalkotásaival csak nagyon kevés város veszi fel a versenyt világszerte. A második: a hangulat. Az ünnepi rendezvények izgalma ugyanis ragadós, mint a firenzei mandulás keksz. Csakúgy mint a helyiek látványos életszeretete.

És hogy mi a harmadik dolog? Igazán nem nehéz ezt sem kitalálni. A harmadik dolog ugyanis: az állandó tömeg.

Kisté

Nyolc hamvas fiatal lány. Szőkék és barnák vegyesen. Ketten strandlabdát dobálnak kissé ügyetlenül. Egy harmadik valami délszaki növényt ölelget csábosan. Mindez történhetne a fantáziámban is. Vagy egy kissé megfakult poszteren a vécém falán. De nem. Ez egy római mozaik. És Kr. u. 325-ból származik.

Bikinis lányok Piazza Armerinában (fotó: tempi.it)

Piazza Armerina neve még a Szicíliát megjárt utazó számára sem feltétlenül cseng túl ismerősen. A városka a sziget belsejében, a kevésbé felkapott Enna tartományban található. Tengerpartja nincs, és viszonylag távol esik az autópályától is. Az itt feltárt ókori romok azonban kolosszális, vagy ha úgy tetszik, kolosszeumi jelentőségűek.

A városka határában ugyanis római kori földbirtok, ún. latifundium működött. A birtok közepén álló épületkomplexum tulajdonosa pedig - a  villa mérete, illetve a díszítések minősége alapján - valószínű, hogy magas rangú római arisztokrata volt, elképzelhetően maga Maximianus társcsászár, Itália, Hispánia és Észak-Afrika ura. A komplexum sorsát – Pompejihez hasonlóan – egy természeti katasztrófa pecsételte meg: a Kr. u. XII. században földcsuszamlás temette maga alá az épületet.

Mindent a szemnek és mindent a kéznek… A villa bejárata előtti mozaik az összes érzékszervvel befogadható (fotó: a szerző)

Ezen a ponton jogosnak tűnhet a kérdés, hogy vajon mi néznivaló van egy hódítók által szétdúlt, majd sárlavina által betemetett ókori romon. Hogy mi? Több ezer négyzetméternyi, tökéletesen épen fennmaradt mozaikpadló. Ráadásul a legszebb fajtából. Nem véletlen, hogy az UNESCO felvette a villát a világörökségi helyszínek közé.

A geometriai mintákkal díszített termek mellett találunk mitológiai témájú, illetve a korabeli élet mindennapjait bemutató alkotásokat is. És akkor még nem szóltunk a szabadabb felfogású, vagy direkte pajzán témájú mozaikokról. Ez utóbbiak közé tartozik a diszkréten „A csók” névre keresztelt alkotás, melyen szemmel láthatóan jóval intimebb dolog történik, mint egy egyszerű csók.

A csók (fotó: wikipedia.org)

A köztudatba a „Bikinis lányok” néven bevonult mozaik viszont nem erotikus témájú mű. Az azon látható hölgyek ugyanis egyértelműen valamilyen sporttevékenységeket végeznek, a XX. századi bikinire kísértetiesen hasonlító ruhadarab tehát ezúttal praktikus célt szolgál, és nem a férfi szemek kényeztetését.

A villa megtekintése után vétek lenne nem felkeresni a közeli városkát is. Hogy miért? Egyrészt mert a többi turista jellemzően nem így tesz, azaz itt valós képet kaphatunk arról, hogy milyen a hamisítatlan „dolce vita siciliana”. Másrészt meg azért, mert Piazza Armerina – a maga nemében – egészen tökéletes. Barnás, kopottas házai egymás hegyén-hátán kúsznak a dombtető felé, az esetleges esztétikai hiányosságokat pedig könnyen feledteti a városra ragyogó forró, mediterrán napsütés.

Piazza Armerina házai (fotó: a szerző)

Az apró erkélyeken kint ül a Mamma és aszalódik a paradicsom. A sikátorban megbúvó, kockásterítős trattoria tulajdonosa pedig dolgavégeztével a szomszédos asztalhoz ül, majd a kávéját kortyoló turistától kér egy szál cigit. És rágyújt. Persze vigyázva arra, hogy ne a vendég felé szálljon a füst…

Kisté

A Via Roma és Via Vittorio Emanuele mellett van a szicíliai Palermo városának egy olyan főutcája is, amely Luigi Tukory nevét viseli. A furcsa hangzású személynév hallatán az ember eltűnődik: vajon ki lehetett ez a Signore Tukory? Talán tudós? Felfedező? Vadakat terelő juhász? Valójában egyik sem. Hanem Tüköry Lajos huszártiszt, a 1848-49-es magyar szabadságharc főhadnagya. De hogyan keveredik a Tirrén-tenger partjára egy magyar katonatiszt?Nyüzsgő piac Palermo belvárosában  (fotó: a szerző)

Szicília, a helyiek nagy bánatára, mindig is stratégiai szerepet töltött be a Földközi-tenger ellenőrzéséért folytatott küzdelemben. A sziget történelme ezért jóformán nem több mint hódítások és visszahódítások sorozata. Az évezredek során megfordultak itt görögök, rómaiak, arabok és normannok, majd később franciák és spanyolok. De állt a sziget Bizánc befolyása alatt is. Nem meglepő tehát, hogy az olasz szabadságharcos, Garibaldi is Szicíliát szemelte ki arra, hogy innen hódítsa vissza Itáliát.

Ekkor persze már 1860-at írunk, tehát bő tíz évvel vagyunk a világosi fegyverletétel után.  De ne szaladjunk előre ennyire. Tüköry ugyanis pont harminc évvel korábban látta meg a napvilágot a Békés megyei Kőrösladányon. A márciusi forradalom kitörésekor Nagyváradon volt, ahol jogot tanult, a tanév végén pedig beállt a békési nemzetőrök közé. Itt őrnagyi rangig vitte, majd később Bem erdélyi hadseregéhez kerül, ahol előbb hadnaggyá, majd főhadnaggyá nevezték ki. A szabadságharc bukása után emigrált, és a török szultán seregébe állt.

Háború Franciaország, Piemont és a Habsburgok között

A magyar szál tekintetében történetünk 1858 júliusában válik ismét érdekessé, amikor a Szardíniát illetve a Torino környéki területeket összefogó Szárd-Piemonti Királyság miniszterelnöke, a történelemkönyvekből ismerősen csengő Camillo Benso di Cavour, titkos szövetséget köt III. Napóleon francia császárral. A cél: a Habsburgok által elfoglalt észak-olasz területek visszahódítása, és az egységes Olaszország megteremtése.

A kedvező politikai pillanat, illetve az Ausztria elleni szövetség vezetőivel folytatott egyeztetések fényében Kossuth nekilát egy olaszországi Magyar Légió megszervezésének. A terv: kivívni az olasz függetlenséget, majd Magyarországot is felszabadítani a Habsburg uralom alól. Csatlakozik tehát a Légióhoz a magyar szabadságharc jó egynéhány veteránja, így többek között Tüköry Lajos is.

Eleinte minden a terv szerint halad, hiszen a francia hadigépezet sorra nyeri a Habsburg sereggel szemben az ütközeteket. Az olasz és a magyar szabadság kivívására vonatkozó elképzeléseket azonban keresztülhúzza a nagypolitika. III. Napóleon váratlanul fegyverszünetet köt Ausztriával, és méltányos békefeltételeket ajánl. A francia császárnak ugyanis nem érdeke, hogy komolyan meggyengítse a fontos egyensúlyi szerepet betöltő Habsburg birodalmat. A piemonti királyság ezen felül kénytelen a franciáknak átengedni Nizzát és Szavoját, ez volt ugyanis a katonai segítségnyújtás feltétele.

Garibaldi és az Ezrek

A békekötés és a nyugati területek elcsatolása kiveri a biztosítékot a megrögzött szabadságharcos, ráadásul nizzai születésű Guiseppe Garibaldinál. Az olasz katonatiszt otthagyja a szárd-piemonti sereget, és önkénteseket toboroz, majd hajóra száll Szicília felé, ahol épp felkelés van kialakulóban a Bourbon II. Ferenccel szemben. Mindeközben felbomlik az alighogy megalakult, máris fölöslegessé vált Magyar Légió is, így a Garibaldi-féle önkéntesek, más néven „az Ezrek” között ott van jó néhány magyar veterán, így többek között Tüköry Lajos, illetve a bajai születésű Türr István is.Tüköry arcképe  (fotó: Wikipedia)

Garibaldi partra száll Szicíliában, majd csapatai egyesülnek a hegyek közé visszavonult lázadókkal. Az első győztes csata után ostrom alá vonják Palermo városát. Elkeseredett harcok után Garibaldi végül is győzedelmeskedik, és mindkét magyar tiszt komoly részt vállal a kivívott sikerből. A győztes csata azonban csak az egyikük számára hoz fényes katonai és diplomáciai előmenetelt.

Türr István Garibaldi oldalán végigharcolja egész Dél-Itáliát. Előbb tábornok, később Milazzo város kormányzója, majd Viktor Emánuel király szárnysegédje lesz. Nem utolsó sorban pedig elveszi feleségül III. Napóleon császár unokahúgát. Tüköry ezzel szemben golyót kap a lábába Palermo ostromának idején. A végtagot később amputálni kell, de ez sem menti meg a katonatiszt életét, aki tíz nappal a műtét után belehal sérüléseibe.

Méltó temetés és emlékezet

A magyar szabadságharcos temetéséről első kézből számol be Giuseppe Cesare Abba, Garibaldi egykori krónikása. Abba elmondása szerint hatalmas gyászmenet kíséri a végső útjára Tüköryt, melyen részt vesznek a sebesült katonatársak is. A helyiek az erkélyekről búcsúztatják a katonatisztet, virágot dobálva a koporsó és a menet felé. A gyászbeszédet maga Garibaldi mondja el, méltatva Tüköry kivételes bátorságát és hitet téve a magyar és az olasz nép testvérisége, valamint a magyar szabadság kivívásának fontossága mellett. Tüköry ezredesi rangot kap a halála után.A palermói San Domenico templom, Tüköry végső nyughelye  (fotó: a szerző)

A hős emlékét Palermóban ma is kétnyelvű márványtábla őrzi a róla elnevezett a laktanya falán, illetve egy, a Garibaldi-kertben felállított mellszobor. Tüköry földi maradványai a San Domenico templomban kerültek elhelyezésre.

Kisté

Valami oknál fogva vonzódunk a tengerből kiálló kőhidakhoz, különös sziklaképződményekhez. Ezek néha gyönyörűek, néha meglepőek, néha ijesztőek, de mindig nagyon izgalmasak. Pont ezért érintett meg oly sokunkat, hogy a máltai Azúr Ablak ledőlt. Szomorú, amikor egy különleges természeti képződmény megsemmisül. Szerencsére azonban vannak még a világon vadregényes partszakaszok. Példának okáért Dél-Itáliában is...

Ami az azúrkék standokat, a vadregényes partszakaszokat és a látványos tengeri sziklaszirteket illeti, Puglia, ez a kevésbé ismert régió, igazi nagyhatalomnak mondható. Az olasz csizma sarkán elhelyezkedő tartománynak két tenger mossa a partját (az Adriai és a Jón), és kétféle a tartomány domborzata is: északon viszonylag hegyes, délen viszont jóval laposabb vidék várja az utazót.

Éppen ezért kifejezetten változatosak a pugliai strandok is. Találunk homokos, lassan mélyülő partszakaszt csakúgy, mint sziklás, vadregényes, nehezen megközelíthető tengerpartokat.

Az alábbiakban a régió leglátványosabb sziklaképződményeiből állítottunk össze egy kis ízelítőt. Buon Appetito!

A nagyon látványos Zagare-öböl   (fotó: a szerző) És ugyanez a víz felől   (fotó: jakub.zagrajek.pl) Az Arco di San Felice szinte tökéletes félköríve   (fotó: mapio.net)A sziklahíd alatt átfér egy csónak, vagy kisebb hajó   (fotó: blog.zingarate.com) Magányos kőszikla Vieste strandján: a Pizzomunno   (fotó: a szerző)A Torre Sant’Andrea strand lenyűgöző kőhídja  (fotó: stellaaroundtheworld.com)

Amely a túloldalról is mutatós  (fotó: mapei.net)

Van egy hely a világon, ahol vallásos rajongással imádják a focit, az ünnepelt sztárcsatárra mégis gondolkodás nélkül ráfogják a nyolclövetűt. Aztán elveszik a tárcáját, az óráját, a nyakláncát. Mi több, a fanyar humorú rabló még arra is megkéri a focistát, hogy a következő gólt dedikálja neki…

A fenti eset a Napoli csatárával, Lorenzo Insignével esett meg. Azzal a Lorenzo Insignével, aki a BL nyolcaddöntő első fordulójában parádés gólt lőtt a Real Madrid ellen a Bernabeuban. Azzal a Lorenzo Insignével, aki amúgy nápolyi születésű, és a helyi ultrák egyértelmű darlingja. Ez már csak onnan is tudható, hogy a kisnövésű csatár rendszeresen tűnik fel gigantikus méretű molinókon a meccsek előtt. Néha megszokott azúrkék mezében, néha meg szupermennek fotosoppolva. Ez azonban nem óvta meg attól, hogy ő is támadás áldozatává váljon. A rablók módszere amúgy rendszerint ugyanaz: érkezik egy robogó két-három maszkos fiatalemberrel, akik betörik az ablakot és belógatják a stukkert. Aztán hoci az órát. Ami jellemzően nem hatmuzsikás Casio.

Insigne, a helyi hős (forrás: wikipedia)

Persze nem Insigne az egyetlen, akit utolért már a közmondásosan rossz nápolyi közbiztonság. Több csapattárs mellett nem kerülhette el a sorsát a csapatkapitány, Marek Hamsik sem, aki a Napolinál eltöltött 10 év alatt kétszer is átesett hasonló támadáson. Pedig Hamsik szintúgy élvezi az ultrák bizalmát. Annyira, hogy a kis híján botrányba fulladt 2014-es olasz kupadöntő előtt a csapatkapitány segítségével sikerült csak a randalírozó szurkolókat megbékíteni.

Az érem másik oldala persze az, hogy kevés játékost övez bárhol a világon akkora szeretet, mint a nápolyi sztárokat. Köszönhető ez nagyrészt annak is, hogy a városban máig elevenen él a legendás Maradona emléke, aki két bajnoki címmel és egy UEFA-kupa győzelemmel ajándékozta meg a várost, ezzel pedig visszaadta a nápolyi kisemberek amúgy eléggé megtiport önérzetét.

Az akkor már a legjobbak között jegyzett csatár a Barcelónától hatalmas meglepetésre nem a Juventushoz, hanem a kiesést kevéssel elkerülő Nápolyhoz igazolt, ahol csak komoly bankhitelek árán tudták felköhögni a borsos vételárat. A beruházás azonban bőven megtérült. Jelentősen megnőtt a meccsek látogatottsága, Maradona pedig már az első szezonban a harmadik helyre kormányozta a csapatot.

Az "isteni Diego" a Napoli azúrkék mezében (forrás: wikipedia.it)

Egy évre rá, az 1986/87-es szezonban aztán összejött az, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: a squadra azzurra megnyerte a bajnokságot, majd később az olasz kupát is. A nápolyiak pedig tömegesen vonultak az utcákra és a terekre, és egy álló héten áll ünnepelték a győzelmet, éltetve az isteni Diegót és gyalázva a lenézett és irigyelt északi klubokat. Az eufória azonban nem tartott örökké. Ahogy az a csodákkal már lenni szokott, ez sem tartott tovább három napnál.

Történt ugyanis, hogy a lelkes nápolyiak a következő szezonban tömegesen fogadtak a csapat újbóli bajnoki címére, és úgy tűnt, hogy Maradonáék rendre le is szállítják a soron következő serleget. Ez azonban nagyon sokba fájt volna az illegális fogadási piacot működtető nápolyi alvilágnak. A Camorra tehát úgy döntött: a csapatnak veszítenie kell. Mindenáron. Elindult tehát a játékosok módszeres zaklatása és megfélemlítése. Jöttek a fenyegetések, a betörések, a rablások, a szétvert gépkocsik. A focisták pedig vették az üzenetet.

Mindez persze csak részben bizonyított, az időről időre előkerülő volt maffiatagok tanúvallomásai azonban egyre inkább alátámasztani látszanak a történetet. Beszédes adat, hogy az első 25 meccsén mindösszesen kétszer hibázó csapat mérlege az utolsó öt fordulóban: 4 vereség, 1 döntetlen és 0 győzelem volt. Egy évre rá azonban Maradonáék megnyerték az UEFA-kupát, a rákövetkező évben pedig az újabb bajnoki cím is összejött. És most sem maradt el a kötelező népünnepély.

A foci népszerűsége azóta sem csökkent Nápolyban. A Piazza del Plebiscitón egész nap rúgja a pöttyöst a fiatalabb generáció, míg a belvárosban nemigen találni olyan utcaszakaszt, ahol ne lengetne a szél néhány eladásra kínált azúrkék pólót, zászlót vagy sálat. Az aktuális sztárok mellett a mai napig népszerű Maradona legendás 10-es számú meze is. Mondhatni: örök darab.

A jövő csillagai a Plebiscito-téren (fotó: a szerző)

Persze könnyen előfordulhat, hogy az utcai árustól nagy örömmel megvásárolt szurkolói kiegészítő gyenge koppintása csak az engedélyezett, márkás, a klub hivatalos logójával ellátott daraboknak.

Ezen azonban igazán kár csodálkozni. Hiszen mégiscsak Nápolyban vagyunk…

 Kisté