Van egy hely a világon, ahol vallásos rajongással imádják a focit, az ünnepelt sztárcsatárra mégis gondolkodás nélkül ráfogják a nyolclövetűt. Aztán elveszik a tárcáját, az óráját, a nyakláncát. Mi több, a fanyar humorú rabló még arra is megkéri a focistát, hogy a következő gólt dedikálja neki…
A fenti eset a Napoli csatárával, Lorenzo Insignével esett meg. Azzal a Lorenzo Insignével, aki a BL nyolcaddöntő első fordulójában parádés gólt lőtt a Real Madrid ellen a Bernabeuban. Azzal a Lorenzo Insignével, aki amúgy nápolyi születésű, és a helyi ultrák egyértelmű darlingja. Ez már csak onnan is tudható, hogy a kisnövésű csatár rendszeresen tűnik fel gigantikus méretű molinókon a meccsek előtt. Néha megszokott azúrkék mezében, néha meg szupermennek fotosoppolva. Ez azonban nem óvta meg attól, hogy ő is támadás áldozatává váljon. A rablók módszere amúgy rendszerint ugyanaz: érkezik egy robogó két-három maszkos fiatalemberrel, akik betörik az ablakot és belógatják a stukkert. Aztán hoci az órát. Ami jellemzően nem hatmuzsikás Casio.
Insigne, a helyi hős (forrás: wikipedia)
Persze nem Insigne az egyetlen, akit utolért már a közmondásosan rossz nápolyi közbiztonság. Több csapattárs mellett nem kerülhette el a sorsát a csapatkapitány, Marek Hamsik sem, aki a Napolinál eltöltött 10 év alatt kétszer is átesett hasonló támadáson. Pedig Hamsik szintúgy élvezi az ultrák bizalmát. Annyira, hogy a kis híján botrányba fulladt 2014-es olasz kupadöntő előtt a csapatkapitány segítségével sikerült csak a randalírozó szurkolókat megbékíteni.
Az érem másik oldala persze az, hogy kevés játékost övez bárhol a világon akkora szeretet, mint a nápolyi sztárokat. Köszönhető ez nagyrészt annak is, hogy a városban máig elevenen él a legendás Maradona emléke, aki két bajnoki címmel és egy UEFA-kupa győzelemmel ajándékozta meg a várost, ezzel pedig visszaadta a nápolyi kisemberek amúgy eléggé megtiport önérzetét.
Az akkor már a legjobbak között jegyzett csatár a Barcelónától hatalmas meglepetésre nem a Juventushoz, hanem a kiesést kevéssel elkerülő Nápolyhoz igazolt, ahol csak komoly bankhitelek árán tudták felköhögni a borsos vételárat. A beruházás azonban bőven megtérült. Jelentősen megnőtt a meccsek látogatottsága, Maradona pedig már az első szezonban a harmadik helyre kormányozta a csapatot.
Az "isteni Diego" a Napoli azúrkék mezében (forrás: wikipedia.it)
Egy évre rá, az 1986/87-es szezonban aztán összejött az, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: a squadra azzurra megnyerte a bajnokságot, majd később az olasz kupát is. A nápolyiak pedig tömegesen vonultak az utcákra és a terekre, és egy álló héten áll ünnepelték a győzelmet, éltetve az isteni Diegót és gyalázva a lenézett és irigyelt északi klubokat. Az eufória azonban nem tartott örökké. Ahogy az a csodákkal már lenni szokott, ez sem tartott tovább három napnál.
Történt ugyanis, hogy a lelkes nápolyiak a következő szezonban tömegesen fogadtak a csapat újbóli bajnoki címére, és úgy tűnt, hogy Maradonáék rendre le is szállítják a soron következő serleget. Ez azonban nagyon sokba fájt volna az illegális fogadási piacot működtető nápolyi alvilágnak. A Camorra tehát úgy döntött: a csapatnak veszítenie kell. Mindenáron. Elindult tehát a játékosok módszeres zaklatása és megfélemlítése. Jöttek a fenyegetések, a betörések, a rablások, a szétvert gépkocsik. A focisták pedig vették az üzenetet.
Mindez persze csak részben bizonyított, az időről időre előkerülő volt maffiatagok tanúvallomásai azonban egyre inkább alátámasztani látszanak a történetet. Beszédes adat, hogy az első 25 meccsén mindösszesen kétszer hibázó csapat mérlege az utolsó öt fordulóban: 4 vereség, 1 döntetlen és 0 győzelem volt. Egy évre rá azonban Maradonáék megnyerték az UEFA-kupát, a rákövetkező évben pedig az újabb bajnoki cím is összejött. És most sem maradt el a kötelező népünnepély.
A foci népszerűsége azóta sem csökkent Nápolyban. A Piazza del Plebiscitón egész nap rúgja a pöttyöst a fiatalabb generáció, míg a belvárosban nemigen találni olyan utcaszakaszt, ahol ne lengetne a szél néhány eladásra kínált azúrkék pólót, zászlót vagy sálat. Az aktuális sztárok mellett a mai napig népszerű Maradona legendás 10-es számú meze is. Mondhatni: örök darab.
A jövő csillagai a Plebiscito-téren (fotó: a szerző)
Persze könnyen előfordulhat, hogy az utcai árustól nagy örömmel megvásárolt szurkolói kiegészítő gyenge koppintása csak az engedélyezett, márkás, a klub hivatalos logójával ellátott daraboknak.
Ezen azonban igazán kár csodálkozni. Hiszen mégiscsak Nápolyban vagyunk…
Kisté