Talán a forróság miatt van. Talán a gazdag történelmi múlt miatt. Vagy csak ilyenek a dél-olaszok. Mindenesetre itt minden felfokozottabb, közvetlenebb, igazabb. A gyümölcs mézédes, a kávé keserű, az öröm harsány, a bánat szívbemarkoló. És nincs ez másként a vallásos érzülettel sem. A déliek közvetlen, élő kapcsolatot ápolnak Krisztussal. Miért lenne hát meglepő, hogy minden évben újra játsszák azt, ahogy Krisztust testét leveszik a keresztről...
(fotó: Trapaninostra.it)
Trapaniban járunk, Szicíliai nyugati oldalán. A helyiek különleges szentmisére gyülekeznek a Santa Maria del Gesú templomban. A nagypénteki, ún. „érintéses liturgia” célja, hogy a felekezet tagjai közvetlen kapcsolatba kerüljenek Krisztussal. A közvetlen pedig a szó legszorosabb értelmében értendő. A szertatás során a celebráló pap egy méretes fafeszületet visz az oltár elé (ami persze így is csak kicsinyített mása az apszist díszítő, teljes méretű változatnak). A hívek pedig felsorakoznak, hogy egyenként a tiszteletüket tegyék. Van, aki keresztet vet, van aki csak megérinti a fa-Krisztus sebeit. A legtöbben azonban ajkukkal érintik, azaz megcsókolják a szobor lábát, térdét vagy mellkasát. Krisztus szeretete így ölt konkrét, mindennapi, emberi formát Trapaniban.
A liturgia igazi fénypontja azonban még csak most következik. A szentáldozás után ugyanis két segítő hatalmas létrákat állít fel a teljes méretű feszület két oldalán, majd felmásznak, és egy fehér leplet tekernek a faragott Krisztus mellkasa köré. Aztán a szobor végtagjaiból eltávolítják a szögeket - mindezt a helyi kórus szívbemarkoló siratóéneke mellett. Krisztust ezután óvatosan leeresztik a keresztről, majd a templom közepén felállított asztalhoz viszik. A gyülekezet tagjai pedig ismét megérinthetik, ezúttal már az életnagyságú szobrot. Sokan könnyeznek, mások megcsókolják, megint mások letörlik a homlokáról verejtékcseppeket. Sokan pedig fehér kendőt szorítanak faszobor élethűen kifaragott sebeihez.
(fotó: Trapaninostra.it)
A Krisztius szobor levételének szertartása magyar szemmel furcsának, akár bizarrnak is tűnhet. Jól mutatja azonban, hogy a szicíliaiak, és általában a dél-olaszok egészen bensőséges viszonyt ápolnak Krisztussal és a katolikus egyház szentjeivel. Jól példázza ezt a 20. században élt Pietrelcinai Szent Pio esete is, aki végtelen népszerűségnek örvend ezeken a vidékeken. A fentihez hasonló nagypénteki és nagyszombati szertartásoknak pedig se szeri, se száma Szicíliában, vagy akár Szardínia szigetén.
Míg északon a helyi szokások sokszor a feltámadás megünnepléséhez kapcsolódnak (például a „kocsirobbantás” Firenzében), addig délen a hangsúly szinte mindig a felkészülésen, a lelki ráhangolódáson, a krisztusi fájdalom megélésén van. Jó példa erre a Krisztus levételét követően útjára induló „misztériumok körmenete” is Trapaniban. Ennek során a hívek közel huszonnégy órán keresztül cipelnek a vállukon húsz igencsak súlyos, fából kifaragott stációjelenetet. A város egyik központi templomában, az Anime Sante del Purgatorióban őrzött életképek nagypéntek kora délutántól egy nap és egy éjszaka, azaz egészen nagyszombat délig róják Trapani utcáit és egyéb köztereit.
(fotó: Sally Coggle Photography)
Kisté