A nápolyi sajtó egy augusztus 3-i ügy vizsgálatának eredményétől hangos. Az érintett napon 8 hívás is érkezett a 118-as vészhívószámra, mindössze pár perc leforgása alatt. Az operátorok azonban nem vették komolyan a segélykéréseket. A peronon összeeső utas harminc percig küzdött az életéért, segítséget viszont nem kapott.
(fotó: www.adnkronos.com)
Augusztus 3-án egy 42-éves férfi vért hányt, majd összeesett a Nápolyi központi pályaudvar 14. peronján. A 118-as segélyhívó számot több ízben hívták mind járókelők, mind az állomáson dolgozó biztonsági őrök és rendőrök. A segélyszolgálat operátora nagysokára végül is útnak indított egy rohamkocsit, a kiérkező mentősök azonban már csak a halál beálltát tudták megerősíteni.
Az elhunyt férfi egy viszonylag ritka vérképzőrendszeri betegségben szenvedett, a tünetek alapján azonban egyértelmű volt, hogy súlyos az állapota. Nem meglepő tehát, hogy többen, több ízben is próbáltak a részére mentőt hívni a 118-as segélyhívószámon. A vizsgálat lezárultával a szolgálat nyilvánosságra hozta az ügyet érintő telefonbeszélgetéseket, melyek már-már szürreálisnak, komikusnak tűnnek. Azaz pontosabban: tragikomikusnak. A szolgálat munkatársa hol azon viccelődik, hogy halott embernek nem kell mentőkocsi, hol teljesen fölösleges vitát folytat arról, hogy ki sértett meg kit, és miért?
Íme két szemelvény a párbeszédekből:
Egyik beszélgetés:
Járókelő: - Figyeljen ide, ez a férfi vért hány itt a központi pályaudvaron. Itt fog meghalni a földön. Talán már nem is él.
Operátor (ridegen): - Ezek szerint már nincs szükség a mentőkocsira?”
Járókelő: - Hogy érti, hogy nincs szükség a mentőkocsira?
Operátor: - Azt mondta, hogy meghalt.
Járókelő: - Nem, ezt még nem tudjuk. A földön fekszik, a saját vérében. Hogy érti, hogy nincs szükség a mentőkocsira?
Operátor: - Elnézést, de maga mondta, hogy már halott.
Járókelő: - Nézze, én nem vagyok orvos...
Operátor: - Akkor meg miért állít valótlanságokat? Ezt magyarázza el nekem!
Járókelő: - Ki állít valótlanságokat?
Operátor: - Azt mondta, hogy meghalt. Maga mondta. Megerősítette, hogy meghalt. (...)
A Nápolyi központi pályaudvar a Garibaldi téren (fotó: Cronache della Campania)
Másik beszélgetés:
Biztonsági őr: - Figyeljen ide, a biztonsági szolgálattól vagyok.
Operátor: - Értem.
Biztonsági őr: - Van itt egy ember, aki több liternyi vért vesztett.
Operátor: - Értem.
Biztonsági őr: - Nagyon gyorsan szükségünk lenne egy mentőautóra.
Operátor: - Értem.
Biztonsági őr: - Érti, érti... Nekem meg úgy tűnik, egy bolond van a vonal túloldalán. Akinek mindig csak azt mondjuk: értem.
Operátor: - Akkor Ön most bolondnak nevezett?
Biztonsági őr: - Nem, én pont azt mondom, hogy Ön néz engem bolondnak.
Operátor: - Én nem így értettem.
Biztonsági őr: - Mindig csak azt mondja “értem”, mintha a vonal túloldalán levő másik fél lenne a bolond.
Operátor: - Most akkor ki a bolond? Már semmit sem értek.
Biztonsági őr: - Ön néz engem bolondnak, mert ha mindig csak azt mondja: “értem, értem”, úgy szerintem ebben a helyzetben én vagyok a bolond. Itt fekszik egy ember a földön, akinek azonnali segítségre lenne szüksége, maga meg nekiáll viccelődni velem. (...)
A telefonbeszélgetések végén az operátor több esetben is arra hivatkozott, hogy a szolgálatnak épp nincs szabad mentőautója, amit a helyszínre lehetne küldeni, az utólagos vizsgálat azonban kiderítette, hogy valójában lett volna azonnal útnak indítható rohamkocsi.
A sajnálatos esetnek – érthető módon – komoly sajtóvisszhangja van Olaszországban, a nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetések cinikus hangneme pedig komolyan borzolja a nápolyi kedélyeket. Az ügy következtében a segélyszolgálat négy munkatárs felfüggesztéséről határozott
Kisté
forrás: The Times; Il Fatto Quotidiano
