Legalábbis ezt pedzegeti Carmelo Ferlito, szicíliai vulkanológus. Ő pedig csak tudja. Hiszen az Etna tőszomszédságában él és dolgozik. Catania városában a tűzhányó a mindennapok része. Vagy úgy is fogalmazhatnánk: a város együtt lélegzik a heggyel. A hegy ugyanis valóban lélegzik. Méghozzá nem is akárhogyan...

(fotó: University of New Hampshire)

Az Etna Európa és a világ legaktívabb vulkánjai közé tartozik. Kitörései nagyon változatosak: hol gázrobbanások és több kilométer magas hamuoszlop, hol csendesen, de annál veszélyesebben hömpölygő lávafolyamok kísérik a vulkáni aktivitást. Ezen felül pedig kiszámíthatatlan, hogy a soron következő kitörés honnan várható. A hegy ugyanis előszeretettel nyílik meg nemcsak a csúcson, de a lankás oldalsó lejtőkön is. A múltbéli kitörések helyét több száz ún. parazitakráter jelöli.

Most viszont a Cataniai Egyetem kutatója, a New Scientistben megjelent írásában azt állítja, hogy a hegy nem is igazi vulkán. Vagy legalábbis nem pont úgy, mint a többiek. A tudós ugyanis számba vette a tűzhányó gyakori kitörései során felszínre kerülő anyagokat. És arra jutott, hogy a mennyiségek sehogy sem stimmelnek. Legalábbis a jelenlegi ismereteink szerint.

A föld mélyéből feltörő magmában oldott víz és gázok találhatók, melyek a kitörés során – a nyomás csökkenése következtében – kiszabadulnak lávabörtönükből. A magmában jelen lévő anyagok mennyisége azonban bizonyos szabályszerűségekhez kötött. Az Etna által évente felszínre hozott 7 millió tonna víz, széndioxid és kéndioxid kibocsátásához viszont az aktuális lávatermelés tízszeresére lenne szükség – állítja az olasz kutató.

Ferlito éppen ezért azt feltételezi, hogy az Etna magmakamrájában eleve jelentős mennyiségű víz, illetve széndioxid és kéndioxid van jelen. Hogy pontosan milyen mértékben? Ferlito szerint a víz és az oldott gázok elegye teszi ki a magmakamrában megtalálható anyagok több mint kétharmadát. Ez pedig egyáltalán nem a tűzhányók kapcsán megszokott arány. Hanem sokkal inkább jellemző az olyan meleg vizű forrásokra és gejzírere, mint amilyenek Izlandon, a Yellowstone parkban, vagy épp Nápoly közelében találhatók.

Parazitakráterek az Etnán

Akkor az Etna nem is vulkán?

Erre a kérdésre az egyértelmű válasz az, hogy de igen. Nagyon is az. Egy gejzírek esetében ugyanis csak víz és gázok kerülnek a felszínre, de folyékony magma nem. Az Etna azonban bocsát ki magmát is rendesen. Az eddigi legpusztítóbb kitörés 1669-ben volt, amikor is a láva tíz falut tarolt le a hegy déli oldalán. Majd meg sem állt a már említett nagyváros, Catania kapujáig. Azaz pontosabban: a városfalig. A fal pedig ezúttal megmentette a kelet-szicíliaiakat. A lávafolyam zömét ugyanis eltérítette a tenger felé.

Aztán szűk harminc évvel később a város már nem kerülhette el a végzetét. Egy gyilkos földrengés ugyanis a földdel tette egyenlővé a lakóházak zömét. A pusztítás nyomait pedig nem csak a történelemkönyvekben találjuk meg. Az Etna ugyanis ma is kifejezetten aktív.

Pár éve például még látni lehetett a csúcs közelében felhúzott, és az 1971-es kitörés során javarészt elpusztult obszervatórium felső emeletét. Ez ugyanis kikandikált a fekete bazalttörmelék alól. Mára viszont eltűnt. Egy tavalyi lávafolyam végleg betemette. Továbbra is állnak viszont a vulkán által letarolt korábbi drótkötélpálya tartóoszlopai, melyek a jelenleg üzemelő felvonóról is jól megfigyelhetők.

A pórul járt obszervatórium

Lélegzik a hegy (vagy, ha úgy tetszik: emészt)

Noha az utóbbi években nem volt emberéletet követelő, vagy komolyabb anyagi kárt okozó kitörés, a két folyamatosan füstölő csúcskráter jól mutatja, hogy a hegy gyomrában folyamatosan forrnak az indulatok. És ez a metafora akár szó szerint is értelmezhető. Az Etna emésztése ugyanis hasonló problémákkal küzd, mint amivel a miénk is szokott. A jelenséget úgy nevezik: puffadás.

Carmelo Ferlito feltételezése szerint az Etna magmakamrájába folyamatosan érkezik nem csak olvadt kőzet és víz, de széndioxid és kéndioxid is. A gázmennyiség pedig időről-időre felgyülemlik, majd egy hangos kitörés során távozik. Csakúgy, mint nálunk embereknél. De ebbe most ne menjünk bele... Aztán kezdődik minden elölről. Újra elkezd felgyűlni a gáz, majd ismét eltávozik.

Ez a folyamat szabad szemmel persze nem érzékelhető. A NASA által készített animáció viszont nagyon jól mutatja, ahogy a felgyülemlő gázok következtében időről-időre szinte kidudorodik a hegy. Mint egy lufi. Aztán ismét leereszt. A látvány pedig egyszerre ijesztő és magával ragadó...

Kisté