Nápolytól délre

Bébibandák büntetnek Nápolyban

2017. augusztus 20. - nápolytól_délre

Egyetlen hét leforgása alatt nyolc embert lőttek agyon Nápolyban és környékén nyár elején, nemrég pedig egy „darabolós” kettős gyilkosság borzolta ugyanitt a kedélyeket. A nyomozás még folyik, a hatóságok azonban egyértelműen azt valószínűsítik, hogy rivális bandák közti háborúskodás áll az emberölések hátterében. A bűncselekmények elkövetői nem mások, mint a Nápolyban egyre nagyobb teret nyerő bébibandák és bébifőnökök.

motoros.jpg

Jelenet a nápolyi szervezett bűnözés világát bemutató Gamorra c. filmből (fotó: movieplayer.it)

 

A nápolyi leszámolások kapcsán az olasz sajtóban egyre gyakrabban tűnik fel az angol „Baby Gang”, illetve „Baby Boss” kifejezés. Persze szó sincs arról, hogy az atrocitásokat ténylegesen csecsemők követnék el. A bébibanda és bébifőnök szókapcsolat mindössze arra utal, hogy egyre többször kerül huszon- vagy tizenévesek kezébe fegyver, vagy akár az irányítás egy adott bandán belül.

 

A folyamat hátterében az áll, hogy a nápolyi rendőrség az utóbbi években sikeresen lép fel a Camorra vezetőivel szemben. Így viszont sok esetben a lesittelt vagy éppen lelőtt korábbi keresztapa fiából lesz az új bandavezér. Ez a folyamat két komoly problémát vet fel. Az első, hogy felborul a korábbi egyensúly, és a konkurens bandák újból összecsapnak a területek feletti ellenőrzés megszerzéséért. A második pedig, hogy a tizen- vagy huszonéves bandatagok – talán éppen azért, hogy maguknak nevet és tiszteletet szerezzenek – jóval közvetlenebbül és kegyetlenebbül intézik az ügyeiket, mint az idősebb generáció.

golyonyom.jpg

A csendőrök lövésnyomokat keresnek Nápoly belvárosában (fotó: Diario di un cronista)

 

Olaszországban három „nagy múltú” alvilági szervezet van jelen: a kalábriai 'Ndrangheta, a szicíliai Cosa Nostra, illetve a Camorra, ami Nápolyban és Campania régióban működik. Míg azonban az előzőek alapvetően hierarchikus, szorosan szervezett csoportosulások, addig a Camorra esetében inkább csak klánok laza szövetségéről beszélhetünk. Így Nápolyban és környékén mindig is gyakoribb volt a bandák közti villongás, mint a többi déli tartományban. Az utóbbi időben pedig még kiélezettebbé vált a területek ellenőrzéséért folytatott háború. A terület kifejezés ez esetben pedig szó szerint értendő, hiszen jellemzően egy tényleges földrajzi terület, illetve az ott folyó drogkereskedelem felügyeletéért folyik a küzdelem.

 

A kábítószer ugyanis hatalmas biznisz. Ez abból is látszik, hogy a maffiózók gyermekei két marokkal szórják a pénzt. Legalább is a rehabilitációjukkal megbízott Jonathan Társaság információi szerint. A havi átlagbér többszörösét hagyják ott egy-egy szórakozóhelyen, és kizárólag felkapott divattervezők méregdrága ruháit veszik magukra. Mindemellett viszont sok esetben nem járnak iskolába, és nem is tanulnak meg olaszul. Egyedül az önálló nyelvként elismert nápolyi dialektust ismerik.

 

Egy bűnbanda vezetése viszont nem igényel speciális szaktudást. Legalábbis nem olyat, ami egy iskolában elsajátítható. Vannak viszont kipróbált módszerek. Ilyen például a stesa, azaz elfektetés. Az akció során robogós fegyveresek jelennek meg egy előre megbeszélt közterületen, majd elkezdenek a levegőbe lövöldözni. A cél, hogy a járókelők a földre vessék magukat – egyrészt félelmükben, másrészt így próbálva meg elkerülni a lövedékeket. A fegyveresek pedig lőnek mindenre: lakóházra, lámpaoszlopra, közlekedési táblára. Majd távoznak. Az akció alapvető célja a helyi lakosság megfélemlítése. Másrészt így jelzi az adott banda a konkurens csoportok felé, hogy meg tudja védeni a saját területét.

helyszineles.jpg

Helyszínelés egy „stesa” után (fotó: Pupia Campania)

 

Különösen nagy port vert fel tavaly szeptemberben az az eset, amikor a via Toledón kezdett el lövöldözni két fiatal. A via Toledo ugyanis a belváros legfelkapottabb utcája, amely a helyiek és a turisták körében egyaránt népszerű. Itt áll a nápolyi dóm és itt működnek az ismert helyi és nemzetközi márkák üzletei. Nem is szólva arról, hogy esténként ez a legforgalmasabb passeggiata útvonal. Öröm az ürömben, hogy pont ennek a frekventáltságnak köszönhető, hogy horogra akadt a két elkövető. Az esetet ugyanis rögzítette egy térfigyelő kamera.

 

Nem meglepő, hogy a bűncselekményt két fiatal, egy 18 és egy 23 éves, az Elia-klánhoz tartozó unokatestvér követte el. Azonban még ennél is fiatalabb, mindössze 16 éves volt az a bandavezér, akit pár hete fogtak el, és akinek az édesapja egy ideje már az olasz büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezi. A kiskorút két olyan gyilkosság miatt körözték, melyet egy évvel ezelőtt, még 15 évesen követett el. A bűncselekmény célja egyrészt a példastatuálás volt, másrészt a fiatal így akart megbüntetni két saját zsebre dolgozó bandatagot.

scampia.jpg

A hírhedt nápolyi Scampia-negyed (fotó: Metropolisweb)

 

Noha a klántagok közötti leszámolások nem jelentenek komolyabb veszélyt a Nápolyba érkező turistára nézve, egy-egy belvárosi stesa már elveheti a kedvét a Nápolyba készülő külföldinek. Az olasz hatóságok épp ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy elejét vegyék az ilyen lövöldözéseknek. Nápoly prefektusa a hadsereg segítségét kérte, a helyi rendőrség pedig megnövelt erőkkel felügyeli a békét és nyugalmat a belváros hangulatos sikátoraiban.

 

A fokozott fegyveres jelenét joggal tölti el jó érzéssel a Nápolyba érkező látogatót. És szerencsére igen valószínűtlen, hogy a turista valamilyen Camorra akció közepén találja magát. Ha azonban mégis stesa áldozataivá válnánk, akkor feküdjünk azonnal a földre, és koncentráljunk arra a tényre, hogy a hasonló támadások eleddig még egyszer sem követeltek emberéletet.

 

Kisté

A bejegyzés trackback címe:

https://napolytoldelre.blog.hu/api/trackback/id/tr9312764570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2017.08.21. 15:27:15

Ez most egy turista csalogató reklámcikk akarna lenni? Így akarod rávenni a bolond népeket, hogy menjenek oda elszórni a pénzüket? Ha egy városban fegyveres rendőrökkel és katonákkal kell őrizni a békét, akkor ott nincs béke. Az permanens hadiállapot, amit jobb elkerülni. A digók egyék csak meg, amit főztek.

blexpress 2017.08.21. 17:39:27

Én voltam Nápolyban, nagyon szép nagyon piszkos , és nem teljesen biztonságos. Este biztos, hogy nem sétálnék ott. Napközben talán meglehet úszni problémák nélkül de azért nem mondanám, hogy egy két gyerekes család kimondottan Nápolyba menjen nyaralni.

OkoskaTo:rp 2017.08.21. 17:39:34

@steery: Rióba is járnak az emberek trippert összekarneválozni, miközben a favelákban a hadsereg is tehetetlen.
süti beállítások módosítása