Újra kitört az Etna, a kontinens legaktívabb vulkánja. A tűzokádó hegy azonban nem csak rombolni, de alkotni is képes. Jó példa erre az idilli Alcantara-szurdok, ahol lélegzetelállító bazaltformációk és virágzó citrusfák tövében kanyarog a lehető legkékebb hegyi patak.(fotó: Nápolytól délre, Wikimedia)

A mindössze ötven kilométer hosszú Alcantara-patak Szicília északkeleti részén, az Etna lábánál folyik. Épp ezért nem meglepő, hogy egy komolyabb kitörés a múltban keresztezte a patak nyomvonalát. A forró láva és a jéghideg víz találkozása pedig egyedülálló bazaltformációkat hozott létre, cirka hatezer évvel ezelőtt. Ma regionális természetvédelmi park működik itt.

A szurdokot több módon is felfedezhetjük. Adrenalin junkie-k több canyoning-túra közül is választhatnak, melyek keretében a nedves sziklafalon csimpaszkodva, majd a jéghideg patakban sodródva lehet teljesíteni a szurdokot. Ennél valamivel kedélyesebb a gyalogtúra, ami a legszebb kilátópontokat látogatja végig. A séta közben gyönyörködhetünk a buja növényzetben, melyet, többek között, leanderek, citrom- és narancsfák, illetve hatalmas fügekaktuszok alkotnak.

(fotó: Nápolytól délre)

Apropó fügekaktusz. Próbáltak már szedni a vadon is megtermő gyümölcsből? Érdemes, hiszen érett állapotban végtelenül édes és zamatos. De vigyázat, a termést alig látható horgasszőrök védik, és azonnal telemegy velük az ember tenyere, ha puszta kézzel próbálkozunk. A gyümölcshöz csak vastagabb kesztyűben vagy valamilyen segédeszközzel (pl. fürdőlepedővel) érdemes nyúlni, és mindenképp meg kell hámozni fogyasztás előtt.

(fotó:Ohga)

De vissza a szurdokhoz: a gyalogtúra után akár meg is fürödhetünk az Alcantara-patakban. A víz ugyan nem túl meleg, de jellemzően csak térdig ér, és a mederben szabadon besétálhatunk a szűk sziklafalak közé. Sőt, a több méterről lezúduló vízfolyások, vízesések alá is beállhatunk. A végeredmény: egy életre szóló élmény és egy látványos Insta-poszt.

Fekete és fehér

Az Alcantara-szurdok közelében találjuk az Etna fővárosát, Cataniát is. Szicília második legnagyobb városa jellemzően megosztja a látogatókat: van aki imádja, mások inkább elkerülik. A települést 1693-ban földrengés tarolta le, az újjáépítéshez pedig – kutyaharapást szőrével alapon – jelentős mennyiségű vulkanikus kőzetet használtak fel a helyiek. Így nyerte el az óváros nagyon jellegzetes fekete-fehér jellegét. Nem véletlen, hogy Catania szimbóluma is egy fehér obeliszket tartó fekete elefánt (ami amúgy a város főterén áll).

(fotó: Nápolytól délre)

Az említett földrengés nem csak Cataniát rombolta porig, de több tucat kisebb várost is, melyeket nagyon jellegzetes stílusban építettek újjá. Ezt a látványos, kicsit talán groteszk építészeti irányzatot ma úgy nevezik: szicíliai barokk. Jellemzői a a gazdagon díszített homlokzatok, és az épületeken elhelyezett mókás ember- és állatfejek.

2002 óta UNESCO világörökségi védelmet érkeznek a legszebb szicíliai barokk városok, így például Noto, Modica, Scicli, vagy a képen látható Ragusa is. A jellemzően szomszédos dombokra felépített településrészeket végtelenül hangulatos lépcsők és sikátorok kötik össze, a kilátás pedig minden utcasarokról bámulatos. A városkák felfedezésére még a nyári kánikulában is érdemes rászánni az időt, energiát.

(fotó: Nápolytól délre)

Kisté