Nápolytól délre

Mágiával kényszerítik prostitúcióra a színes bőrű lányokat

2017. november 28. - nápolytól_délre

Szicíliára lassan ki lehet tenni a „megtelt” táblát, amint arról az Index is részletesen beszámolt a minap. Január óta több mint százezer bevándorló érkezett meg Olaszországba, a nyolcvanas évektől kezdve pedig fokozatosan beszivárogtak az afrikai bűnszervezetek is. Mint mondjuk a Vikingek, vagy a Fekete Bárd. A nigériaiak pedig, úgy tűnik, sokkal durvábban intézik az ügyeiket, mint a történelmi helyi erő, a szicíliai maffia.

harrietdedman-4.jpgÖrömlányok várják a kuncsaftot Palermóban (fotó: VICE News)

 

Állati testrészek, hamu és vér. Ezek egy dzsudzsdu szertartás kellékei. A hiedelmekre és babonákra épülő, átkokkal és amulettekkel fűszerezett hitvilág igen népszerű Afrika nyugati területein. A dzsudzsu-hívő pedig nagyon is komolyan veszi a szertartásokat. Mondhatni véresen komolyan. A dzsudzsuban pedig minden játszik. Szemmel verés, megátkozás, ártó, gonosz és rossz szellemek.

 

De erről majd kicsit később. A jelenlegi helyzet kialakulásának oka ugyanis sokkal prózaibb. A bevándorlók Európába hozatala ugyanis hihetetlenül nagy biznisz. Az afrikai bűnszervezetek pedig stabilan kiépítették a hídfőállásaikat, végig a teljes útvonalon. És minden egyes állomáson leveszik a sápot az Európába igyekvő honfitársaiktól.

 

Az embercsempészek egyik kedvelt rekvirálási területe Nigéria, a tökéletes áldozat pedig fiatal és rossz anyagi kiáltásokkal rendelkezik. Az embercsempész pedig beígéri a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Mármint azt, ami Európában várja a betelepülőt. Sőt, még azt is bevállalja, hogy eljuttatja a delikvenseket az öreg kontinens partjaira. És elintéz mindent, ami ehhez kell: papírokat, útlevelet, repjegyet.

 

Ennek a szolgáltatásnak azonban ára van. A helyieknek pedig egy büdös buzgánya sem. De ez egyáltalán nem probléma. Mármint az emberkereskedő előadása szerint. Az Európába leszállított fiatalok ugyanis könnyen ledolgozhatják majd a tartozásukat. Mondjuk árurakodással, takarítással, hajvágással, ruhakészítéssel. Vagy valami más, becsületes elfoglaltsággal. Európába érve azonban hamar kiderül, hogy munkalehetőség valójában nemigen akad. Azaz, hogy mégis. Hiszen folyamatosan keresnek drogfutárokat. Ja, és persze prostituáltakat is.

harrietdedman-2.jpgAz arcát nem vállaló fiatalember korábban drogfutár volt (fotó: VICE News)

 

Újkori rabszolgaság

 

Az Olaszországba megérkező bevándorlók egy része tehát teljesen ki van szolgáltatva az őket ideszállító bűnszervezetnek. A nyelvet nem beszélik, és nem ismerik a helyi viszonyokat sem. Ezzel pedig nagyon könnyű visszaélni. Sokan keresnek nagyon jól például azon, hogy úgymond felebaráti segítséget nyújtanak frissen megérkezett honfitársaiknak. És mondjuk intéznek nekik Milánóba szóló buszjegyet. Ami valójában csak Rómáig jó. És töredékébe került annak, amit az embercsempész kért a jegyekért.

 

Az ilyen kisstílű lenyúlások azonban csak a kisebbik gond. A nagyobb problémát az olyan bevándorlók tömegei jelentik, akik a hatóságok látókörén kívül érkeznek meg a szigetre, eleve azzal a szándékkal, hogy kikerüljék a hivatalos útvonalat. A rendes munka lehetősége ugyanis ebben az esetben eleve kizárt, élni viszont mégiscsak kell valamiből. És sajnos nincs kolbászból a kerítés. Még Európában sem. Ráadásul ott a hatalmas pénzösszeg, amit az embercsempész visszakövetel. A bevándorlók egy része tehát munkába áll. Ha kell prostiként, ha kell drogfutárként. Ha kell, valamelyik bűnbanda tagjaként.

 

A VICE News a közelmúltban forgatott egy olyan fiatalemberrel, aki egyértelmű nemet mondott az őt megkörnyékező bandatagok ajánlatára. A határozott álláspont eredménye az lett, hogy az áldozatot fején elébb eltörtek egy borosüveget, majd fejszével próbálták meg jobb belátásra bírni. Végül sikerült elmenekülnie, de az eset után messze nem csak lelki hegeket hordoz majd egy életen át.

 

Mindez jól mutatja, hogy az afrikai bűnszervezetek nem válogatnak az eszközök közül. Sőt. A Szicíliai rendőrség tapasztalata szerint, az emberi életet érezhetően kevésbé tisztelik, mint a Cosa Nostra, a tradicionális helyi erő. Ettől eltekintve azonban egyelőre béke van a Fekete Bárd, a Vikingek és a maffia között. Az afrikaiak ugyanis egyfajta helypénzt, vagy ha úgy teszik: adót fizetnek azért, hogy használhassák a Cosa Nostra területeit. A sarkon drogot áruló suhanc vagy lányokat futtató strici tehát sok esetben már afrikai. A megtermelt bevétel jelentős része azonban továbbra is a maffia zsebébe érkezik. És ezzel így mindenki elégedett. Legalábbis egyelőre.

dzdudzsu.jpg

 Dzsudzsuval tartják sakkban a futtatott lányokat (fotó: MyAfricansAbroad)

 

Emberkereskedelem és dzsudzsu

 

Az viszont egyértelműen látszik, hogy az afrikai embercsempészek nem bízzák a véletlenre a sikert. A gazdasági kilátástalanság és a fizikai erőszak mellett ugyanis van még egy hathatós kényszerítőeszközük. A dzsudzsu. Az áldozatok jelentős része ugyanis elkötelezett dzsudzsu-hívő.

 

Az embercsempész és leendő áldozata tehát felkeresnek egy sámánt. Aki bemutat egy bizarr szertartást. Melynek során átkot helyez az Európába igyekvő bevándorlóra. Arra az esetre, ha az esetleg nem akarná betartani az adósság visszafizetésére tett ígéretét. Vagy be akarná mártani a hatóságoknál az őt hatalmában tartó stricit vagy bűnözőt.

 

A Szicíliába megérkező fiatal tehát nemcsak az éhhalált és a testi épségét kockáztatja. Hanem még a lelki üdvét is. Az égiek és a földiek között közvetítő dzsudzsu szellemek bosszúja ugyanis rettenetes lehet. És ez rosszabb, mint a drogfutárság. És rosszabb, mint a prostitúció.

 

Kisté

A bejegyzés trackback címe:

https://napolytoldelre.blog.hu/api/trackback/id/tr1813401821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kombu 2017.11.29. 11:35:42

Előzetes moderálás? Tombol a libero szolàsszabi.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.11.29. 11:35:48

Na.pont ez kellene nekunk is...
Milyen uncsi igy Mo. ezek az arcok nélkül.

orient 2017.11.29. 11:36:21

azért ez durva. Baszki mi lett ezzel a világgal, pedig Olaszország a kedvencem és Nápoly

Willkommenskultur 2017.11.29. 11:36:36

Remeljuk a halado liberalis baloldaliak mindenhova elviszik a nigeriai maffiat Europaban.

Brix 2017.11.29. 11:37:43

Szép jövő előszobájába érkezett Európa.. .Embermilliók áramlanak befelé a nyitott bejáraton..Terrorizmus, maffia , drog, prostitúció, emberkereskedelem- a mindennapi élet része lett a kontinensen... Abban reménykedem , hogy a történelem egyszer igazságot fog szolgáltatni, és felelősségre vonják azokat a balliberális politikai erőket, akik elárulták az itt élő embereket és 10-20 éve , tétlenül/tehetetlenül nézik a barbárok beözönlését... Olaszorság sajnos elveszett... Ezt személyes tapasztalatból mondom...Most az a " Terv " , EU-s szinten, hogy könnyítsenek rajta, és Közép-Európába szállítsák ezeket a decens fiatalembereket...

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.11.29. 13:57:31

Dzsudzsu szertartáson személyesen vettem részt Nigériában, vicces volt, a vak is látta hogy a sámán csak a pénzt akarja bezsebelni.

datam 2017.11.29. 13:59:43

@Brix: Sajnos nem csak Olaszország veszett el. Ahogy én látom jöttömben-mentemben, Franciaország is a tönk szélére jutott, főleg a déli, illetve az északi, Calais környéki területeken. Brutális az az igénytelenség ahogy ezek a népek "élnek". Ez annyira nem feltűnő, ha "természetes közegükben" látod őket, egy földből tapasztott viskó oldalában. De az, amikor Marseille belvárosában csinálja ugyanazt, vagy a tengerparton, az már eléggé szemet szúr. Mármint, hogy konkrétan ugyanazt csinálja, mint otthon. Ül egy szemétkupac mellett, a legyek a szája szegletében csöszmötölnek, és csak a tenyerét tudja tartani némi apró reményében. Sajnálom emberünket, mert biztos, hogy nem ezért indult útnak, és nem ez volt a célja. Ő nem feltétlenül tehet arról, hogy ott kötött ki, ahol, és úgy él, ahogy. Viszont igenis tehetne érte, hogy változtasson ezen az állapoton. És itt a következő nagy hiba. Nem akar. Egyszerűen leszarja.... Neki megfelel az alanyi jogon járó segély, köszöni szépen, de még többet kér. Tenni viszont semmit érte. Itthon is van egy népcsoport bizonyos alcsoportja, aki ugyanígy gondolkodik. Csak ezek le is köpnek. Munkatársam arcára egy kb. féltenyérnyi csulát helyezett el egy szimpatikus fiatalember, miután nem adott neki aprót.

FikkFakk 2017.11.29. 15:40:02

Wilkommen. Importáljunk többet.

project640 2017.11.29. 17:48:56

a fórum-on olvasottakhoz csak annyit szólnék: 105%-osan működik a Fidesz agymosása!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! .... szerintük 2 fajta ember létezi: a libsibolsi, migráncssimogató, Nigéiriai maffiát üdvözítő, iszlám ISIS-t simogató, Gyurcsány-fun ... és a keresztény értékeket védő, nemzetvédő, Orbán-hívő-k!!!!!!!!!!!!!!!! ..... szánalmas fajták vagytok!!!!!!!!!!!!! Azt, hogy az agyatokban összemossátok a nigériai maffiát, az IS terroristát, a szomáliai migránst egy szíriai menekülttel ... az a ti fajtátok szegénységi bizonyítványa!!!! ... és még mi magyarok hülyézzük le az amcsikat, mert keverik Bukarestet, Budapestel..... akinek a fenti cikkből Merkel szidása jut eszébe az egy végtelenül ostoba, agymosott, szánalmas fajtája ennek az országnak ....., ja és még valami, ha egy kicsit is tájékozottabbak lennétek a világ dolgaival, akkor pontosan tudnátok, hogy az szubszaharai bűnözés már jóval Merkel előtt, a szír válság előtt jelent volt Olaszországban!!!! .... de erről is biztosan Soros, és Merkel tehet
Senki nem akarja úgy megoldani és lezárni ezt a problémát, mint Olaszország!!!!!!!, de csodát tenni nem tudnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Olaszország, a spanyolok több, mint egy évtizede magukra vannak utalva ezzel a problémával, és senkit nem hatott meg a sírámuk, egyetlen EU-s országot sem (Magyarországot sem) ... az illegális bevándorlást 100%-ban nem lehet lezárni, ostoba ember, aki ezt állítja, főleg nem egy tengerpati országban ..., DE, ha valaki a fenti jelenséget szándékosan összemossa egy szíria háborús övezetből menekülő család problémájával az egy velejég gonosz, vagy egyzserűen csak egy végtelenül ostoba, agymosott ember!

Brix 2017.11.29. 17:49:27

@datam: Az afrikai bevándorlók, a mentalitást , amit otthonról hoztak , soha nem fogják levetkőzni... A tengerpartokat óriási számban lepik el az árusok és a kéregetők, minden 5 percben leszólítanak , hogy vásrárolj valamit... Ez persze még mindig jobb a bűnöző életmódnál, mert sajnos olyan is sok van... Elképesztő, hogy mindenféle köztörvényes bűnözőt beengednek, minden ellenőrzés nélkül Európába... Legutóbb, nagy port kavart fel a Riminiben afrikaiak által összevert és csoportosan megerőszakolt fiatal pár esete...Akik most Afrikából érkeznek azok 90%-a színtisztán gazdasági menekült, így jogalap nélkül tartózkodnak itt...Kitenni mégsem lehet őket, az a szomorú helyzet... A konklúzióm az, hogy Magyarországra ne jöjjenek , se kvóta, se más elosztási mechanizmus alapján!

kvp 2017.11.29. 17:50:40

Ahogy fejlodik a vilag es egyre kevesebb valodi munka lesz az europai embereknek, nem veletlen hogy a nagytokesek es a nyugati politikusok inkabb dolgozni eleve nem akaro emberekre probaljak kicserelni a helyi lakossagot. Lehet, hogy nagyobb lesz a bunozes, de a gyartulajdonos es a politikus ugyse helyben lakik, viszont az uj lakok nem fognak panaszkodni, hogy csak segely jut. Raadasul eleve alacsonyabb az elvart eletszinvonaluk, tehat sokkal kevesebb segellyel is elvannak. A logika ertheto, viszont ez az embereknek nem jo.

A maffia is elarulja a sajat jovojet ha ezt hagyja, mivel a tagjai a sajat rovidtavu anyagi hasznukert aldozzak fel a sajat csaladjaik jovojet. Ha erre esetleg rajonnek, akkor van esely arra, hogy az allam helyett rendet rakjanak. (van ra pelda, mivel anno a 2. vilaghaboruban az amerikaiak oldalan harcoltak az Olaszorszagot idokozben megszallo nacik ellen)

Paraphone 2017.11.29. 17:57:16

Én már tudom is, hogy ezúttal ki a hibás: az európai fehér ember.
Ugyanúgy, mint anno, a fekete-afrikai rabszolgakereskedelem idején, amikor az egyik fekete adta el a piacon a szomszéd faluból elrabolt, másik feketét.
Oh, wait...

Etniez 2017.11.29. 18:29:40

@project640: Nem nagyon látom a nagy Olasz erőfeszítéseket, az aktuális kormányaik mindig dédelgetik a "menekülteket".

LallyPop 2017.11.29. 20:53:51

@kombu: Azert az olaszok maguk is tehetnek errol, hogy leszarjak az egeszet miert nem vedik meg a szigeteiket? Ha mar eccer ott van a migri akkor mar kidobni lehetetlen, plusz ha arab akkor kb. ugyanugy is nez ki mint a sicilianer.

LallyPop 2017.11.29. 20:53:51

@Etniez: En ismerek par sziciliai fiatalt, nekik sincs munkajuk, elmennek dolgozni Europaban akarhova, én Prágából ismerem őket, szóval Prága sokkal jobb hely nekik mint Szicília.
És nagyon sok helyinek ha volt is valaha bejelentett melója az vmi migripátyolgató szervezetnél volt akik zsebbe fizettek.
Cserebe qrva olcso lett Szicilia, a berleti dijak a pesti töredeke, ugyhogy a nagybefektetok megvehetik az ingatlanokat kilora aztan majd tamogatnak vmi diktatort aki kiirtja a szemetet es megsoxorozza a penzuket.

project640 2017.11.30. 08:09:58

@Etniez: egy kicsit olvass már utána, hogy Kadhafi idején milyen megállapodásokat tudott Olaszország nyélbe ütni Líbiával a migránsválság érdekébe ... aztán jöttek az okos franciák, és angolok lebombázták Kadhai hatalmát, és itt a végeredmény .... jelenleg is intenzív tárgyalások vannak olaszország és Líbia között ... persze erről mi sokat nem tudunk, főleg azok nem, akik az M1-ből szocializálódnak........................ egy másik fórumozónak üzenem: hagyjuk már ezt a kötelező kvótát, mert ettől agybajt kapok, annyira ostobán nyomják itt .... az eredeti is arról szólt, hogy általunk kiválasztott , 1200 menekültstátuszt kapott embert fogadunk be .... MENEKÜLT!!!!!!!!!!!!!! ... nem migráns!!!!! ... sok osotoba, agymosott Fideszes
süti beállítások módosítása