Segítség, kiraboltak!

2018. június 21. - nápolytól_délre

Az ember még kába egy kicsit. Hiszen nemrég jött ki a tengerből. Félórája pedig csak a hasát sütteti. Aztán feltápászkodik, majd benyúl a fürdőlepedő alá. És akkor hirtelen ráeszmél, hogy a felesége retikülje nincsen sehol. Egyszerűen felszívódott! És vele együtt a készpénz, a bankkártya, a repülőjegy, az útlevelek. A gép pedig pár órán belül indul Ferihegyre várhatóan két fő mínusszal a fedélzeten...

05k.jpg(fotó: Nápolytól délre; www.pexels.com)

 

A nyaralás utolsó napján történt, a Costa del Solon. Egész pontosan az utolsó délután. A bérelt kocsit leparkoltuk a nyüzsgő üdülőváros utolsó utcájában. Melynek végén már ott hullámzott a türkizkék Földközi-tenger. Aztán csak átléptük a kőszegélyt, és már ott is álltunk a homokos fövenyen. Leterítettük a fürdőlepedőket, és csak élveztük, hogy itt lehetünk.

 

Azt persze megbeszéltük, hogy nem megyünk be egyszerre a vízbe. Mert valakinek a cuccra is vigyáznia kell. De azért bementünk. Igaz csak térdig, és csak néhány percre. Én ráadásul háttal álltam, hogy közben szemmel tarthassam a fürdőlepedőket is. De mindez kevésnek bizonyult. Nem láttuk, hogy mikor vette magához valaki a már említett női retikült, és benne az összes értékünket.

 

Most mi lesz?

 

Mikor később tudatosult bennünk, hogy a táska nincs meg, az első gondolatunk az volt, hogy próbáljuk meg menteni, ami még menthető. Hiszen az ember gyakran hall olyan sztorikat, hogy a tolvaj a legelső kukába dobja a személyes papírokat. A part menti szemetesekben azonban nem találtunk semmit. Így nem maradt más, mint összeszedelőzködni, és elindulni fel a hegyre, a szálláshelyünk felé. Közben pedig megpróbálni kitalálni, hogy akkor most mi a frászkarika legyen?

01k.jpgA Costa del Sol ijesztő épületrengetege (fotó: Nápolytól délre)

 

Útlevél és repülőjegy hiányában esélytelen volt, hogy feljussunk a gépre, a járatmódosítás pedig többe került volna, mint az eredeti jegy. És volt ugyan a bérelt kocsiban jó féltanknyi benzin, ahhoz azonban édeskevés, hogy oda-vissza megjárjuk a magyar konzulátust, ami cirka 800 kilométerre volt. Az a lehetetlen helyzet állt tehát elő, hogy hazamenni nem tudtunk, mert nem volt semmilyen személyes papírunk. Másrészről viszont nem volt pénzünk maradni se, hiszen a bankkártya meg az összes készpénz az ellopott retikülben volt.

 

Az azonnal riadóztatott otthoniak szívesen küldtek volna pénzt, de az utalást – személyes papírok hiányában – nem tudtuk volna felvenni sehol! Amikor pedig mindezt átbeszéltük a nagyon segítőkész madridi konzullal is, ő megerősítette, hogy teljesen jól látjuk a helyzetünket. Azaz pontosabban: a helyzet kilátástalanságát. Na, ilyenkor akkor most mi van?

 

Zsákutca

 

Egy ideig fogalmunk sem volt, mitévők legyünk. Tipikus huszonkettes csapdájának tűnt az egész. Aztán egyszer csak elkezdett körvonalazódni egy lehetséges kiút. Előbb azonban még meg kellett futni a kötelező köröket. Azaz fel kellett jelentenünk az ismeretlen elkövetőt. Ezt – több óra várakozás után – telefonon tudtam megtenni, egy közeli rendőrőrsön, angolul. Mire ezzel megvoltunk, addigra besötétedett.

 

Hazamentünk, majd kiettük a hűtőből, ami még megmaradt. Aztán elindultunk a városka, Mijas főtere felé. Ahol az előző este – erős megdöbbenésünkre – találkoztunk egy olyan magyar házaspárral, akik kürtős kalácsot árultak. Nekik is elmeséltük a történteket, de úgy éreztük, hiszik is a sztorit, meg nem is. Végül is abban maradtunk, hogy kölcsönt sajnos nem tudnak adni, viszont van egy srác, aki havonta egyszer megfordul Magyarország és Andalúzia között. És ő biztosan szívesen hazavisz, ha még két hét múlva is itt leszünk.

03k.jpgA tér, ahol még kürtős kalács is kapható (fotó: Nápolytól délre)

 

Rosszkedvűen kullogtunk haza és aznap korán lefeküdtünk. A repülő pedig hajnalban felszállt – természetesen nélkülünk.

 

Reménysugár

 

Egyetlen valós lehetőségünk maradt: a szállásadónk. Aki kedvesnek és segítőkésznek tűnt ugyan, de cirka tíz szót beszélt csak angolul. (Klíning, bedrúm, turiszt tex. A szokásos vokabulár.) Vittem tehát tollat, meg egy A/4-es papírt, amire az alábbi kulcsszavakat írtam fel: „0 passport, 0 credit card, 0 Euros. Problem playa.” Josefa pedig értette. A szemével csak annyit kérdezett: mennyi kell?

02k.jpgMijas reggeli fényei (fotó: Nápolytól délre)

 

Két körben összesen 200 eurót kértünk kölcsön, az első százast ugyanis tokkal vonóval eltette az autókölcsönző. Ennyibe került, hogy további három napra megtartsuk a reptérre jutáshoz elengedhetetlen bérelt kocsit. A második száz eurót Josefa már kissé vonakodva adta oda, de azért odaadta. Így pedig továbbra is tudtunk enni, lenni és intézni a hazajutást.

 

Egy családtag közben kiment Ferihegyre, és keresett egy házaspárt, akik épp nyaralni indultak dél-Spanyolországba. És akik vállalták, hogy elhozzák nekünk az otthon maradt személyi igazolványokat. (Ez a feleségem mentőötlete volt.) Pár óra körömrágás után tehát újra voltak papírjaink, melyek birtokában már fel tudtuk venni a család által időközben elindított utalást. Persze mindezt a legdurvább környék legdurvább vegyesboltjában. Közel-távol ez volt az ismert pénzküldő szolgálat egyetlen szerződött partnere.

 

Mindeközben egy másik családtag foglalt nekünk két jegyet a soron következő budapesti járatra, így hirtelen nem maradt más dolgunk, mint visszaadni a kölcsönt, és elérni a két nappal később induló a repülőt. Addig pedig megpróbálni jól érezni magunk.

06k.jpg

Az apartmanház bejárata (fotó: Nápolytól délre)

 

Ezúton jelentem: végül mindez sikerült. És örökre hálásak leszünk mindenkinek, aki segített. Önök viszont inkább kerüljék el, hogy ugyanígy járjanak!

 

Kisté

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napolytoldelre.blog.hu/api/trackback/id/tr2314063369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2018.06.22. 15:49:36

Jó sztori, tanulságos. Én mondjuk nagyobb paragép vagyok annál, hogy egy másodpercre is magára hagyjam a cuccaimat, inkább akkor a nyakamba akasztanám azt a rém ciki simítózáras nejlonzacsit, amibe belefér a lóvé meg az irat.

Beowulf... 2018.06.22. 15:49:45

Atyaég, ez az igazolvány kiküldős ötlet nagyon rafkós. :-D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.22. 15:50:31

Csak halkan kérdem én, hogy miért nem kötöttetek utasbiztosítást. Napi 500-1000 forint-ba kerül per fő és még a legolcsóbbnak is van megoldása arra, hogy ilyen esetekben az eredeti géppel hazajussatok.

Három éve belgiumban jártam így, egy utcai tolvaj kilopta a kezemből a pénztárcámat, minden irattal, pénzzel, kártyával. Felhívtam szépen az utasbiztosítós céget, annyit mondtak, hogy menjek szépen a reptérre és várjak, elintéznek mindent.
Plusz utolsó hülye kérdés, miért egy helyen tároljátok mindkettőtök igazolványait.

Adil86 2018.06.22. 15:50:47

Nagyon sajnálatos a történet, tanulságos is. Viszont hatásvadász a cím, mert rablásról szó sem volt, tudtommal a biztosítok is máshogy reagálnak, ha ténylegesen rablás van. Azt az örök igazságot már feleslegesnek tartanám leírni, hogy az összes készpénzt, iratot, repülőjegyet soha nem tartjuk egy helyen, főleg nem egy strandon, de úgy látszik mégis aktuális, mivel a példa is mutatja, hogy a mai napig elkövetik ezt a hibát emberek.

croc 2018.06.22. 15:50:55

Remélem, nem lesz alkalmad megtapasztalni élesben, mi a akülönbség a lopás és a rablás között.
Ne mosd össze a lettőt légyszi.
Egy áldozatnak nagyon-nagyon nem mindegy, hogy meglopják vagy kirabolják.