A rejtélyes Küklopsz-szigetek

2017. május 27. - nápolytól_délre

A Küklopsz-szigeteket első hallásra valahol a Maligán-fok és a Járda-szigetek környékén kezdeném el keresni. Azaz a legendák, a viccek, a képzelet világában. Pedig léteznek. És nem is csúnyák. Keletkezésük történetét pedig maga Homérosz énekelte meg…k01.jpgA küklopszok a görög mondavilágból, nem utolsó sorban pedig a középiskolai irodalomórákról ismert, mitikus lények. Küllemüket tekintve előnytelen megjelenésű (lásd: rusnya) óriások, egyetlen hatalmas szemmel a homlokuk közepén. Szerepük nem túl jelentős, kivéve, hogy egyikük összerúgta a patkót a nagy Odüsszeusszal is.

Itt persze elérkezünk a középiskolai irodalomórák egy másik kellemetlen, a mai napig sajgó pontjához. Ti. az eposzokhoz. De ezen most emelkedjünk felül. És idézzük fel a sztori fő elemeit.

Odüsszeusz, aki hazafelé hajózik Trója ostroma után, a küklopszok földjének közelében kiköt egy aprócska szigeten. Itt azonban nem talál mást, csak a sziklák közt legelésző vadkecskéket. Ezért aztán az embereivel átkel a szárazföldre is, ahol viszont rögvest a küklopszok egyikének fogságába esik.k02.jpgEz önmagában talán még nem lenne akkora probléma, de kiderül, hogy az óriás kifejezett rajongója az emberhúsnak. Odüsszeusz tehát cselhez folyamodik. Barátságot színlelve leitatja a behemótot, majd megvakítja az eleve félszemű (ha nem is félkarú) óriást, és embereivel a hajójára menekül.

A szigetek története pedig valójában itt veszi kezdetét. A görög király ugyanis nem éri be annyival, hogy elvette a küklopsz szeme világát, illetve hogy szerencsésen megmenekült. Hanem még nekiáll hangosan csúfolódni is. A szörny pedig éktelen haragra gerjed, és hatalmas sziklákkal próbálja meg eltalálni a hullámokon ringatózó hajót.k03.jpgA sztori persze hepienddel végződik, hiszen Odüsszeusznak a haja szála sem görbül. A küklopsz által a vízbe hajigált sziklák viszont a mai napig őrzik a kaland emlékét. És ma is rögtön látszik, hogy melyik lehetett a vadkecskés sziget, illetve hogy hol landoltak a kövek, melyeket az óriás a vízbe dobott.

Így végül már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan. Mégpedig, hogy akkor melyik is ez a titokzatos föld, amely egykor a küklopszok birodalma volt. Hát kérem, ez nem más, mint Szicília. A Küklopsz-szigetek pedig a keleti part mentén, Aci Trezza városka közelében várják az Odüsszeusz nyomdokain ideérkező látogatót…

Kisté

(képek: plus.google.com; Mirko Chessari; greekmythology)

A bejegyzés trackback címe:

https://napolytoldelre.blog.hu/api/trackback/id/tr3412544141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2017.05.29. 08:13:36

Modern értelmezés szerint az Etna volt Polüfémosz, a küklopsz, és az dobált sziklákat egy kitörés során a tengerbe.

kiskutyauto 2017.05.29. 08:14:44

Hmm.... Vagy az is lehet hogy abszolút tévedés hogy Szicília..? ;)
titkostortenelem.org/mitoszok-es-legendak/16-alternativ-oduesszeia-1-resz